világhírű tudós

2020.12.08. 18:12

Bay Zoltánra emlékeztek Gyulán

Bay Zoltán, Gyulaváriban született világhírű fizikusra és feltalálóra emlékeztek kedden délelőtt Gyulán, illetve Gyulaváriban az Október 23. Alapítvány szervezésében.

P. G.

Bagyinszki Zoltán elnöktől megtudtuk, az esemény első részében a tudós életművét kiválóan ismerő Márky-Zay Lajos csillagász tartott számos érdekességet felvonultató online előadást a kimagasló személyiségről a Bay Zoltán Általános Iskola tanulóinak.

Az esemény részeként koszorút helyeztek el az emlékkőnél /Fotó: Rusznyák Csaba/

Mintegy félórás értekezésében érintette a fizikus munkásságát, egész életútját, és természetesen Gyulavárihoz való kötődését is. Ezt követően a gyerekek stílszerűen fizikai kísérleteket láthattak, azokba kapcsolódhattak be. Az esemény végén a gyulavári református templom kertjében igét mondott a Gyulavári Református Egyházközség tiszteletese, Hegedűs István, majd a lelkipásztor, Bagyinszki Zoltán, Márky-Zay Lajos és Pataky László pedagógus közösen koszorút helyeztek el a tudós emlékkövénél.

Bay Zoltán fizikus a huszadik század a világ meghatározó természettudósai és feltalálói közé tartozik. Számos találmányt fűződik a nevéhez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában