ügyelet

2020.12.23. 17:28

Az ünnepek idején is kitartóan szolgálnak a hétköznapi hősök

A közelgő ünnepek idején is folyamatos a szolgálatellátás a mentőknél, a rendőrségen és a tűzoltóságon. Hétköznapi hőseink, akik karácsonykor, szilveszterkor is vigyáznak ránk, az ünnepek idején is ugyanolyan létszámmal dolgoznak, mint az átlagos hétköznapokon. A vezetők a szolgálatot természetesen úgy adják ki, hogy mindenkinek maradjon szabadon tölthető ideje a családdal.

Nagy Szilvia

20201109 Budapest Rendőrök ellenőrzik a maszk használatát a koronavírus-járvány idején. fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

Kárász László elmondta, az ünnep a szokott módon zajlik a mentőknél, szentestén és karácsony két napján – a vonuló és mentésirányító kollégákat is beleszámolva – összesen 48-an teljesítenek szolgálatot, feladataik 30-40 százaléka várhatóan ebben az időszakban is összefüggésbe hozható majd a koronavírussal. A Békés megyei vezető mentőtiszt hozzátette, tekintettel az este 8-tól reggel 5-ig érvényben lévő kijárási tilalomra és a családi rendezvények létszámkorlátozására,

kevesebb esetszámra számítanak, reményeik szerint szilveszterkor sem lesz szükség megerősített szolgálatra.

Az ünnepekkor szolgálatban lévő bajtársak fenyőt állítanak a mentőállomáson, visznek be süteményt, de a szociális távolságtartásra most nagyon figyelnek, a riasztások között is szájmaszkot hordanak az állomáson.

Az esztendő végén is hozzátartozik a rendőrök munkájához a járványügyi előírások betartásának ellenőrzése /Fotó: H. Z. /Magyar Nemzet/

A megyei rendőr-főkapitányságon elmondták, a 112-es segélyhívó számra érkező bejelentéseket a nap 24 órájában fogadják. Karácsonykor, szilveszterkor és újévkor – ahogyan az év minden napján – a szükséges létszámmal biztosított a közlekedésrendészeti, közrendvédelmi, határrendészeti és a bűnügyi szolgálatellátás, valamint a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos rendőri feladatok ellátása. A szervezeti egységek együttműködnek egymással, a parancsnokok lehetőségekhez mérten biztosítják a rendőröknek, hogy az ünnepnapok valamelyikén a szeretteikkel lehessenek. Idén a nyugállományúak találkozója és az év végi értekezletek elmaradnak, de

a parancsnokok kifejezik köszönetüket, megbecsülésüket kollégáiknak az egész éves munkáért­.

Várszegi György címzetes tűzoltó főtörzsőrmester elárulta, az ünnepi szolgálat egy hétvégihez hasonlít a laktanyában, ugyanannyian adnak szolgálatot, mint más napokon. A katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője hozzátette, a 19 fős szolgálati csoport mind a hat parancsnokságon bevetésre készen áll, a járművek, különleges szerek mindegyike üzemkész. Kiemelte, az ünnepi munka kötetlenebb: ilyenkor nincsenek gyakorlatok, tantermi foglalkozások, a tűzoltók sportolnak, olvasnak, feldíszítik a közösségi teret és főznek, süteményt kínálnak. Ám,

ha megszólal „a csengő”, 2 percen belül indulnak a kárhelyszínre,

a megszokott forgatókönyv szerint. Várszegi György elmondta, a járvány miatt hozzátartozók most nem mehetnek be a laktanyába, és a szolgálatban lévők is igyekeznek csökkenteni a kontaktok számát. Váltásnál a tűzoltók már a járvány tavaszi kezdete óta nem találkoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában