Budapest Bank Békéscsabáért Program

2020.11.26. 13:59

Nyolcmillióval segítenek a civil szervezeteknek

Immáron tizenegyedik alkalommal támogatja a Békéscsaba és térsége fejlődését szolgáló nonprofit kezdeményezéseket a Budapest Bank Békéscsabáért Program. A 2020. évi pályázat keretén belül tizenegy civil szervezet nyert 300 ezer és egymillió forint közötti támogatást, összesen nyolcmillió forint értékben.

Nyemcsok László

Szarvas Péter és Klaukó Ákos is elégedett volt a pályázatokkal /Fotó: L. P./

Fotó: LP6DMK2

A Budapest Bank azzal a céllal indította el 2013 őszén a programot, hogy pályázati keretek között nyújtson segítséget azoknak a civil szervezeteknek, amelyek hozzájárulnak Békéscsaba és agglomerációja fejlődéséhez, értékeinek megőrzéséhez. A programban a pénzintézet partnerként szorosan együttműködik a megyeszékhely önkormányzatával, és a pályázati forrást most is közösen biztosították.

Az eddigi tizenegy kiírásra összesen 384 pályázat érkezett, a jelentkezők közül pedig 131 nonprofit szervezet, összesen 62 millió forint támogatást nyert el. Az évek során a támogatott területek között szerepelt már a kultúra, a hagyományőrzés, a közösségépítés, az esélyegyenlőség, a vállalkozói ismeretek, a pénzügyi kultúra, a pályaválasztás, az egészségfejlesztés, a környezetvédelem, valamint a természeti és kulturális értékmegőrzés is.

Szarvas Péter és Klaukó Ákos is elégedett volt a pályázatokkal /Fotó: L. P./

Ahogyan az eddigi években, úgy 2020-ban is két fő témakörben pályázhattak a civilek. A fiatalok digitális edukációja kategóriában a zsűri döntése nyomán nyolc szervezet nyert összesen 5,52 millió támogatást. A második témakörben a fiatalok helyben maradása, városunkba történő visszahívása érdekében pályázhattak a szervezetek. Ebben a kategóriában a pályázók közül három szervezetnek összesen 2,48 millió forintot ítélt oda a zsűri.

– Az idei pályázati ciklus témaköreit a koronavírus-járvány inspirálta – hangsúlyozta Klaukó Ákos, a Budapest Bank Szolgáltató Központjának vezetője. – Azt hiszem, az idei tavasz megmutatta számunkra a digitális oktatás kihívásait, ezért is választottuk ezt a témakört az egyik pályázati kategóriánknak. Hasonlóan fontosnak éreztük azt is, hogy a civil szervezetek olyan ötleteket valósítsanak meg, amelyekkel elő tudjuk segíteni, hogy a város fiataljai itt maradjanak Békéscsabán, vagy tanulmányaik befejeztével visszatérjenek városunkba.

Klaukó Ákos kitért arra, idén a már hagyományossá vált, a pályázati ciklust lezáró díjátadót nem tudták a jól megszokott formában, személyesen megtartani. Ugyanakkor szerették volna a sikeresen pályázó szervezeteknek ünnepélyes módon kifejezni elismerésünket, ezért egy videóüzenetben is gratuláltak nekik.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kiemelte: a városban rendkívül változatos és színes a civil élet, ezt az idei évi pályázatok is jól mutatták. Ebben a rendkívüli évben is kiemelkedően jó pályamunkák születtek. A polgármester ezt az alkalmat is megragadta, hogy köszönetet mondjon nemcsak a pályázat nyerteseinek, hanem a város minden civil szervezetének, melyek elkötelezetten tesznek a helyi ügyekért, a fiatalokért és a jövőnk építéséért.

A pályázat bírálóbizottságának társelnökei Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, valamint Klaukó Ákos, a Budapest Bank Szolgáltató Központjának vezetője voltak, további tagjai Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője, illetve Tölgyes Orsolya, a Budapest Bank kommunikációs vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában