támogatás

2020.10.07. 09:01

Továbbfejlesztik a nagybánhegyesi termálfürdőt

Az ország legkisebb fürdője is megújulhat Nagybánhegyesen. „A meglévő medence körül új árnyékoló előtető építése” elnevezésű pályázatot a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 8, 9 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

Cs. I.

A pályázatból a termálvizes medence korrodált előtetőjét elbontva, a meglévő helyére új árnyékoló tető épülhet, így megnövelik a napozásra és a pihenésre szánt területet. A sikeres pályázat mellé az önkormányzat első körben megszavazott egymillió forint önerőt. A szakma az ország egyik legolcsóbb, legkisebb termálfürdőjeként emlegeti a nagybánhegyesit.

A munkálatok nem akadályozzák a hétvégi fürdőzéseket /Fotó: Nagybánhegyesi Termálfürdő/Facebook/

A település temálvize először 1971-ben tört fel. Gyógyhatását több évtizedes tapasztalatok igazolják. A fürdőt az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő nonprofit cége üzemelteti. Az utóbbi időben sok apró tatarozást végrehajtottak, hogy a hétvégéken kinyitó létesítmény méltó körülmények között fogadja a vendégeit. A belső fogadótér mellett már a fürdő külső környezete is megszépült, elé térkövezett parkolót építettek.

– A medence külső csinosításhoz is hozzáfogtunk, s kiderült, nem lesz elég az erre szánt pályázati pénz. Egymillió forint önerőt biztosítottunk, majd újabb testületi döntés született 6 millió forintról, hogy a rozsdamentes fémszerkezetű árnyékoló felállítása mellett egyetlen medencénk köré két méter széles pihenősávot építsünk – tájékoztatott Farkas Sándor polgármester. A településvezető elmondta azt is, hogy a munkák nem befolyásolják a hétvégi fürdőzéseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában