békés megye

2020.10.22. 17:23

Érdemes felújítani a családi otthonokat

Átvállalja az állam a lakás­felújítási költségek felét január elsejétől, maximum hárommillió forintig – jelentette be a napokban Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, aki úgy fogalmazott, akár máris érdemes szerződni a jövő évi felújításra a kivitelezőkkel. Hozzátette, az otthonfelújítási program számlák alapján fizet, anyagbeszerzési és munkaerőköltségekre egyaránt igényelhető.

Busi Ottó

Többféle felújításhoz, modernizálásához komoly segítség a támogatás /Illusztráció: Shutterstock/

A felújításokra szükség is lenne, mert a házak egy része nincs túl jó állapotban, az Ingatlan.com szerint a lakások energetikai tanúsítványainak eredményeiből olvashatók ki a nagyságrendek. Egy-egy ilyen „bizonyítvány” a jogszabályokban leírt kritériumok alapján mutatja be az adott ingatlan energiafogyasztását, ez alapján az állapotra is következtetni lehet.

A Miniszterelnökség építésügyi háttérszervezete, a Lechner Tudásközpont statisztikái szerint a múlt évben több mint 150 ezer energiatanúsítvány született lakásokra és szállás jellegű épületekre.

Ezeknek a lakásoknak a 41 százaléka átlagosnál gyengébb (FF) besorolást kapott.

Vagyis az érintett ingatlanok közel felére ráférhet a felújítás.

Mindezek alapján az érintettek köre egész magas lehet, és sok család vághat bele átalakításba, korszerűsítésbe. Ennek megfelelően kérdés, vajon lesz-e elég szakember a munkálatokra.

Többféle felújításhoz, modernizálásához komoly segítség a támogatás /Illusztráció: Shutterstock/

A Békés megyei ágazati szereplők kiemelték: a lehetőség utófinanszírozott, azaz a családok akkor képesek belevágni egy-egy projektbe, ha tudnak rá forrást biztosítani, ez pedig némileg szűkítheti a kört. Ezt erősítette meg hírportálunknak Szolga Krisztián építésvezető is, aki több megyei nagyberuházásban vesz részt, ő is megemlítette, hogy a részletek még nem ismertek.

A rendelkezésre álló erőforrásokról úgy vélekedett, hogy

jelenleg a megyei kisebb-nagyobb beruházások, építkezések elegendő munkát biztosítanak a békési szakembereknek.

Egy másik ágazati szereplő is hasonló véleményen volt, ő több alvállalkozóval dolgozik különféle békési építkezéseken. Elmondta: van, aki eleve úgy vesz házat, hogy felújítja azt, itt az összeg akár az épület árának többszöröse is lehet, állapottól függően.

Aki pedig a lakott otthonát szeretné modernizálni, megszépíteni, az körülbelül 1-3 millió forintot szán arra, a vállalkozó szerint. Ebből például egy komplett új fürdőt lehet kialakítani, vagy éppen a ház ­hőszigetelésére elég. Ezek egyébként elmondása szerint a jellemzőbb nagyobb felújítások, mellettük a kisebb szakmunkák a gyakoriak: festés, különféle kőműves- vagy ­éppen padlóburkolási munkák­.

A modernizált Békés megyei ingatlanok egyébként a piacon is jóval drágábbak: az Ingatlan.com kimutatása szerint 20, egy csabai ingatlaniroda vezetője szerint akár 30 százalékkal is többet kérhetnek ezekért a házakért a tulajdonosaik.

Lehetőséget adhat a költözésre

– Vannak, akik eddig azért halogatták a költözést, mert az olcsóbb, felújítandó lakásokra volt pénzük. Ezeknek a gyermeket nevelő családoknak a januártól induló program jó lehetőséget nyújt a költözésre, mert a megvásárolt lakást maximum 3 millió forintos állami támogatással a saját igényeik szerint korszerűsíthetik – vélte Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette, egy másik lehetséges verzió, hogy akik eddig azért nem kezdtek bele egy komolyabb, az energetikai rendszert is érintő felújításba, mert csak a szükséges összeg egy része állt rendelkezésre, most kaphatnak egy lehetőséget, hogy a meglévő ingatlanukat korszerűsítsék.

Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője szerint azok a háztartások, amelyek megfelelnek a feltételeknek és hitelképesek, de a teljes felújítás költségét nem tudják megfinanszírozni előre, a hiányzó részt személyi kölcsönből is előteremthetik, amely így ezen hitelek piacát is élénkítheti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában