Galériával

2020.09.24. 18:56

Lelke egy darabját hozta el a csabai fotográfus

A Junior Príma Díjas fotóművésznek, Martin Wandának nyílt kiállítása csütörtök délután a Munkácsy Mihály Múzeum Tégla termében. Az ártatlanság és a tapasztalás címet viselő tárlat megnyitóján elhangzott, a fiatal Békéscsabáról származó fotóművész a Canon európai márkanagyköveteként a valóságot mutatja be nagy felbontásban.

V. N.

Fotó: LP6DMK2

Az eseményen Beck Zoltán, a 30Y zenekar frontembere, Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, író, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának adjunktusa két saját szerzeményét is elénekelte a közönségnek.

A helyszínen Oláh Viktória, a Canon Hungária Kft. vállalati marketing kommunikációs vezetője elmondta, a Canon küldetése a vizuális történetmesélés, ehhez keresik a legjobb közvetítőket.

– Martin Wanda fotóművész képeit a nyomdaipari tudás- és képzőközpontban nyomtatták ki a napokban. Ez volt az első éles, nagy volumenű munka a Modern Városok Program keretében megújult, kibővült tanműhelyben – emelte ki Ando György, a múzeum igazgatója.

Martin Wanda a nagy felbontású romantikus valóságot mutatja be képein /Fotók: Lehoczky Péter/

Varga Tamás alpolgármester hozzátette, Wanda igazi 21. századi stílusú olajfestményeket megidéző fotói magával ragadják a szemlélőt.

– A kiállításom címét eredetileg az itt is látható önarckép-anyagom címének szántam, de rá kellett jönnöm, hogy William Blake művének szellemisége és címe igazából leírja munkásságom esszenciáját. Minden, ami foglalkoztat a divat, portré és a konceptuális fotográfiában egyaránt az az identitás keresése, a szerelem, a szexualitás, a kívülállás és a valahova, valakihez tartozás látszólagos ellentmondása – avatott be minket a művész.

A stílusával kapcsolatban elmondta, képei vizuális világát romantikus festői és művészettörténeti referenciák, tartalmát pedig egyfajta rock and roll attitűd jellemzi. Elsősorban az emberek, az érdekes karakterek inspirálják. Így keverednek össze és alkotnak sajátos egységet képeiben a kedvenc 19. századi regényei, a preraffaeliták és a hosszú hajú, álmatag tekintetű rocker fiúk.

A tárlaton a karantén alatt készült önarcképei mellett, a divat és portré fotóiból is láthattunk párat. A terem belseje felé haladva pedig a szeretők témáját is körbejárhatták az érdeklődők a fotós objektívén keresztül.

Ugyanakkor érdekes színfoltként az Éjszakák címet viselő sorozat képi dokumentumai is helyet kaptak a kiállításon, ahol Wanda édesapjának, Martin Gábornak az 1970-es években készített képei és a fiatal lány utóbbi években lőtt éjszakai fotói mutatják be az önfeledt szórakozás kortalan pillanatait.

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/elkeszult-az-elso-eles-munka-bekescsaban-3060380/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában