közönségtalálkozó

2020.08.27. 18:38

Jim Morisson krimiszállal: Gyulára érkezik a Hamlet

William Shakespeare Hamlet című drámáját láthatják az érdeklődők szombaton 20.30-tól a Várszínpadon, a Gyulai Várszínház és a nagyváradi Szigligeti Színház közös bemutatójaként. Szerdán délután bemutató előtti közönségtalálkozót rendeztek, amelyen Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház igazgatója, dr. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója, Telihay Péter rendező, valamint Sebestyén Hunor, Trabalka Cecília, Dimény Levente és Tóth Tünde színművészek vettek részt. A beszélgetést Tóth G. Ildikó a Gyulai Várszínház kommunikációs munkatársa vezette.

P. G.

Az eseményen dr. Elek Tibor köszöntötte a megjelenteket. A gyulai teátrum igazgatója elmondta, hosszú évek óta kiváló kapcsolat köti össze őket a nagyváradi színházzal, amely erős alapokat biztosít a szombati bemutatóhoz.

Telihay Péter úgy vélekedett, nagyon nehéz megfejteni, hogy mi áll a Hamlet mögött. – Amikor a munka során elkezdjük boncolgatni, napról napra dolgozunk a darabon, az a kérdés merül fel, hogy hányadát vagyunk képesek megfejteni – hangsúlyozta.

Kiváló kapcsolat alakult ki az évek során a két teátrum között /Fotók: Kiss Zoltán/

A rendező a Várszínháznak adott videós interjújában hangsúlyozta, a drámát jellemző kizökkent világ napjainkban is minden tekintetben aktuális. Ugyanakkor – mint kitért rá – a történet egyfajta krimi, bosszúdráma is, és törekedett is arra, hogy ez erős maradjon.

Telihay Péter rendező

Sebestyén Hunor, a főszereplő elmondta, Hamlet szenvedélyesen gondolkodik önmagáról, reflektál a világra, és erős belső vívódáson megy keresztül. Kommunikál a szellemmel, ami egyszerre kiváltság és óriási teher a számára. Ezt a többiek nem érthetik meg, nem élik át, így egy magányos valakiről beszélünk.

Mint elhangzott, Hamlet figurája a 20. században olyasmi lehetett volna, mint Jim Morrison (Doors), aki őrületes hatással volt a környezetére, és tulajdonképpen megszállottsága oltárán feláldozta az életét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában