Jelölések

2020.07.02. 09:59

Példaképet keres a posta Békésben is

Újra példaképeket keres a Magyar Posta – közölte a Magyar Posta Zrt.

L. B.

Mint írták, a járványveszély az egészségügyön kívül több más szakmára is ráirányította a figyelmet. Sokan voltak, akik a fertőzésveszély ellenére is tették a dolgukat, a frontvonalban dolgoztak, így a postások is. Hiszen ők viszik a nyugdíjat, a családi pótlékot, kézbesítik a megrendelt csomagot, a feladott levelet, rendezik a csekkbefizetéseket.

A vállalat idén negyedszerre hirdette meg, hogy Postás Példaképeket keres. Olyan kollégákat, akik mindennapokban kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtanak, vagy akik a veszélyhelyzetben is remekeltek a nehézségek ellenére. Békés megye a korábbi években kiválóan szerepelt: két éve Kékesi Tamás kondorosi, 2017-ben és tavaly Mézes András mezőmegyeri kézbesítő jutott döntőbe.

Most a Postás Példaképek díjra július 27-ig lehet jelölni szakembereket, némi indoklással: a [email protected] e-mail címre vagy a Magyar Posta Zrt. Budapest 1540 címre küldött levélen, esetleg a www.posta.hu oldalon található űrlapon keresztül. A zsűri bírálata után közönségszavazás dönt arról, ki lesz idén a Postás Példakép.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában