2020.07.28. 11:29
Bőrünk emlékszik a káros sugárzásra
Az előrejelzések szerint a napokban országszerte, így Békés megyében is erős vagy extrém az UV-B sugárzás, ami bár a nyár miatt természetesnek mondható, mégis óvatosságra inti a szabadba vágyókat. Nem érdemes tehát naptej, szalmakalap és hűsítő ital nélkül útra kelnünk.
20200613 Lovasberény Illusztráció Napozás, naptej, UV védelem Fotó: Pesti Tamás PT Fejér Megyei Hírlap
Fotó: Pesti Tamás
A kozmetológus főorvos, valamint bőr- és nemibeteg-gyógyász szakember, Monostoriné dr. Péter Rózsa beszámolójából kiderül, a napsugárzás dózisa ugyanúgy összeadódik, mint a röntgensugárzásé, a bőrünk tehát emlékszik rá, hogy élete során milyen káros sugármennyiség érte. Ezen belül különösen veszélyes, amikor leég valaki, főként, ha gyermekről van szó.
Folytatta, a fentiek miatt 10-től 15 óráig egyáltalán nem javasolt a napozás, ha mégis kint tartózkodik valaki ilyenkor, gondoskodnia kell a megfelelő fényvédelemről. Hozzátette, az ehhez szükséges termékek széles skálája elérhető már a gyógyszertárakban, ahol kiválaszthatjuk a bőrtípusunknak, de akár az életkorunknak megfelelőt is. Fontos tudni, hogy kétéves kor alatt kémiai fényvédőt tartalmazó naptejet nem lehet alkalmazni, csak a fizikai szűrős összetételűt. Vízparton pedig korosztálytól függetlenül érdemes vízálló típust választani, de abból sem elegendő a napi egyszeri használat. A legcélszerűbb napozás előtt minimum fél órával bekenni magunkat, amit napközben többször megismétlünk.
![](https://cdn.beol.hu/2021/12/W43DhkLuJ5CkaMtNDVc5D4drXZhQKZZeqtHcxXDFRh4/fill/2240/1488/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I4ODVhNmVkYzJhMzQxMzJhYjI5YTE1NTI5ZGE5N2Vl.jpg)
Monostoriné dr. Péter Rózsa elmondta, nyár elején az egyik legmagasabb, 50 faktoros védelemmel érdemes kezdeni, majd ha már van egy alapszíne a bőrnek, elegendő lehet a 30 faktor is. Vannak azonban speciális fényvédők, amikre bőrtípus, érzékenység, esetleg betegség miatt lehet szükség, ezeket érdemes személyre szabottan megválogatni. A pattanásos bőrűeknek például olajkontrollos – zsíros anyagot nem tartalmazó –, terméket kell választani, de a pigmentfoltosodásra hajlamosaknak is létezik már megoldás. Kiemelte, a legjobb fényvédelem azonban máig a mechanikai, úgy mint a szalmakalap és a hosszú, fehér vagy világos, lenge öltözék.
A következményekkel kapcsolatban kifejtette, a napot egyrészt a bőrrákot okozó hatásáért érdemes kerülni, másrészt pedig a bőrünk fiatalságának megőrzéséért, a napfény ugyanis öregíti a bőrt. Visszatérve a bőrrákra elmondta, annak két típusa van: a festéksejtes és a nem festéksejtes. Utóbbi viszonylag kevésbé veszélyes, formái a basalioma és a spinalioma. Ezek kimetszéssel, sugárterápiával, fagyasztással vagy speciális immunmoduláló krémmel, bőrgyógyász útmutatása alapján szépen gyógyíthatóak. Érdemes azonban folyamatosan figyelni magunkat, hiszen előfordulhatnak úgynevezett bőrdaganat-megelőző állapotok, amikor elsősorban az arcbőrön, kézen, háton barna, érdes foltok formájában jelentkeznek. Ezek szintén jól kezelhetőek, de érdemes minél előbb szakemberhez fordulni velük.
A festéksejtes anyajegyből vagy akár már a sima, ép bőrből kiinduló bőrrákok viszont jóval veszélyesebbek, de tudni kell, hogy a fentiekhez hasonlóan ezek sem okoznak fájdalmat vagy különösebb panaszokat, csupán az elváltozás – anyajegy színének hirtelen, erőteljesebb változása, szintén hirtelen kitüremkedése vagy növekedése – vehető észre, ezért fontos a folyamatos önkontroll.
A gyerekeket fokozottan kell védeni
Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnöke elmondta, a gyerekeket fokozottabban kell óvnunk a napsugárzástól, hiszen ők akár tíz-húsz perc alatt is első- vagy másodfokú égési sérüléseket szenvedhetnek. Emellett hamarabb fennáll náluk a hőguta veszélye is, ami olyan súlyos tüneteket tud okozni, mint a koponyán belüli nyomásfokozódás, hányinger. Ráadásul rendívül káros bőrükre is a sugárzás, hiszen náluk is okozhat rosszindulatú daganatot a későbbiekben.
Ezért a szülőknek minden alkalommal gondoskodniuk kell náluk a fényvédelemről, minimum 50 faktoros krémmel, rendszeresen kell kenniük őket, de fontos a folyadékpótlás is. Ha mégis megtörtént a leégés, úgy vizes borogatással kell hűsíteni bőrüket, árnyékba húzódni velük, és onnantól tilos napozniuk. Kiemelte a csecsemőket, akiket egyáltalán nem érdemes 11 és 15 óra között napra vinni, még babakocsival sem.