támogatás

2020.06.09. 17:22

Sok megyei szállásadó jelentkezik a Kisfaludy-programra

Alig néhány nap alatt, több településről már harmincan nyújtották be pályázatukat a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukcióra a Gyulai Tourinform Iroda, illetve az ott működő Kisfaludy Pont segítségével. A 60 milliárd forint keretösszegű kiírás a Budapesten kívüli, maximum 8 szobás és 16 férőhelyes magán- és egyéb szálláshelyek számára nyújt támogatást fejlesztésekhez, szobánként legfeljebb egymillió forint értékben.

Papp Gábor-Vásári Erzsébet

A Kisfaludy Pont újabb fontos mérföldkő és komoly elismerés a város turisztikai életében – vezette be a kérdéssel kapcsolatos kedd délelőtti sajtótájékoztatót Kónya István alpolgármester. Mint elmondta, az országban összesen tizenhét ilyen pontot állítottak fel, az egyiket Gyulán.

– A tapasztalatok szerint egyre nagyobb az igény a minőségi szolgáltatásokra – folytatta a gondolatot Kónya István. – A népszerű szállodák mellett most a nagyon fontos szerepet betöltő apartmanok tulajdonosai is lehetőséget kapnak, hogy a támogatás segítségével újabb beruházásokat valósítsanak meg. Az alpolgármester kitért arra, hogy Gyulán 420 olyan szálláshely van, amely pályázhat a konstrukcióra.

Komoróczki Aliz és Kónya István: érdemes élni a lehetőséggel /Fotók: Lehoczky Péter/

Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, Gyula mint a történelmi fürdőváros turisztikai jövőképe, hogy elegáns prémium várossá váljon, és megszólítsa a bel- és külföldi magas költési hajlandóságú, magas minőséget kereső vendégkört.

– A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció segíti ezeket az elképzeléseket – tette hozzá.

A Kisfaludy Pontok célja, hogy segítsenek az adott térség magán- és egyéb szálláshelyeinek a pályázatok sikeres benyújtásában. A gyulai pontban így az egész megyéből várják az érdeklődőket. A támogatási igény június 4-től július 15-ig nyújtható be az úgynevezett NTAK rendszeren keresztül.

A gyulai ponton is várják a szállásadókat

Komoróczki Aliz ugyanakkor kiemelte, a benyújtott pályázatok támogathatóságáról azok beérkezésének sorrendjében döntenek a rendelkezésre álló pályázati keretösszeg kimerüléséig. A kiírás keretében a tervek szerint 20–25 ezer szálláshelynek kívánnak támogatást nyújtani, és péntek délután már 10 ezer 900 körüli sorszámot kapott az egyik szállásadó. (A jelentkezők száma azóta 11 ezer fölé emelkedett.) A tourinform iroda munkatársainak segítségével eddig harmincan adták be pályázatukat a városból, illetve a környező településekről, Békéscsabáról, Vésztőről, Szabadkígyósról, Lőkösházáról. Természetesen erre önállóan is lehetőség nyílik.

Pályázni lehet a meglévő szálláshelyek külső és belső megjelenésének, belsőépítészeti arculatának, minőségének fejlesztésére, a szálláshelyek szobáinak és kapcsolódó helyiségeinek átalakítására, felújítására irányuló tevékenységekre, illetve eszközbeszerzésre.

Sok az érdeklődő Szarvason és Békésszentandráson

Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere elmondta, önkormányzatukhoz folyamatosan érkeznek a helyi szállásadók a Kisfaludy programmal kapcsolatban, tehát nagy érdeklődést tapasztalnak a témában. Segítségükre azonban a helyi TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) van, így hozzájuk irányítják az üdülőtulajdonosokat. Babák Mihály polgármester elmondta, Szarvas turisztikai ügyeivel is a fent említett speciális szervezet foglalkozik, így a fejlesztések, támogatások kérdésével is ők foglalkoznak.

Mihály Mariann, a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület menedzsere elmondta, a hozzájuk tartozó szarvasi és békésszentandrási magán szálláshelyek körében nagy az érdeklődés a Kisfaludy program iránt. A legtöbben már az elmúlt héten be is adták pályázatukat a szobánként egy millió forintos kül-, illetve beltéri, valamint eszközbeszerző támogatásra, de még ezen a héten is keresték őket emiatt. Hozzátette, a program azért ennyire népszerű térségükben, mert főként a kisebb – 8 szobáig, 16 férőhelyig – szálláshelyeket érinti.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában