hagyomány

2020.06.15. 15:44

Fánksütő versenyt rendeztek a dobozi iskolában

Immár négy éve rendeznek fánksütő versenyt a Dobozi Általános Iskolában. Több, mint ezer fánkot készítettek a résztvevők.

B. O.

Fánksütő versenyt rendeztek a helyi iskolások számára, nemrégiben. Mint megtudtuk, lassan hagyománya lesz az eseménynek, immár négy éve, hogy elsőként hirdette meg a Dobozi Általános Iskola a megmérettetést. Ezen idő alatt több mint ezer darab fánkot gyúrtak, dagasztottak, sütöttek a tanulók a versenyekre.

Volt köztük olyan, amit csak egyszerű „munkadarabnak” nevezhettek, és akadt inkább lepény, vagy zsömle is, de bőségesen készült olyan finomság is, mely méltán érdemelte ki a fánk nevet. Ebben az évben rekord számú, – kilenc – csapat vette a bátorságot, hogy bebizonyítsa tudását, a többek közt tanárokból, diákokból összeállt zsűri előtt.

Az elkészült alkotásokat a bírák a személyi- és eszközhigiénia, a munkavégzés és csoportmunka, valamint a fánk külleme, állaga, íze és a tálalása alapján rangsorolta. Az idei év legkiválóbb farsangi fánkját az ötödik osztályosokból álló FÁNK-JÚ nevű társaság készítette, akik egyébként a „legfinomabb remekművet” kitüntetést is elnyerték munkájukkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában