Csabagyöngye

2020.06.18. 13:11

Beindul az élet a csabai kulturális központban

Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban és három intézményegységében beindul az élet – jelentette be Szente Béla igazgató a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón. Csütörtöktől fokozatosan visszaállnak a korábbi működési rendbe, a közösségek is visszatérhetnek a kulturális központba, a Lencsési Közösségi Házba, a Jaminai Közösségi Házba és a Meseházba; miközben a Munkácsy Emlékház és a mezőmegyeri Arany János Művelődési Ház felújítások, fejlesztések miatt zárva tart.

L. B.

Fotó: LP6DMK2

Szente Béla hangsúlyozta, minden előírást és szükséges óvintézkedést betartanak, fertőtlenítőket és tiszta mosdókat biztosítanak a közösségeknek, a látogatóknak. Ismertette, miszerint 500 érdeklődőig tarthatnak rendezvényeket a jelenlegi szabályok szerint, mind zárt helyen, mind szabad térben.

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója /Fotók: Lehoczky Péter/

A nyári időszakban egyébként is az intézmény melletti stégszínpadra koncentráltak volna a programok kapcsán, ebben nincs változás. A tervek szerint hetente két-három alkalommal lesz valamilyen esemény, stégmozi, koncert vagy irodalmi est. Pénteken a stégmozi keretében filmet vetítenek, szombatra pedig blueskoncertet szerveznek. Szente Béla jelezte, július közepén Little G Weevil, augusztus közepén pedig Odett lép fel Békéscsabán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában