A víg kedély a jó házasság titka, vallja az orosházi házaspár

Két vidám, dolgos ember. Ezt állapítottam meg a portájukra belépve. Lajos bácsi korát meghazudtolva invitált be a lakásukba, ahol életüket Ilonka néni kezdte elmesélni. Bevallotta, az első 30 év nagyon nehéz volt. De miért is?

– Szegények voltunk, semmink nem volt, amikor összekerültünk – summázta történetüket a feleség, aki a nyolcgyermekes család hetedik lányaként született.

– Gondolhatja, nem dúskáltunk. A férjem édesanyja pedig elvált asszonyként nevelte akkoriban a gyermekeit. Szóval, amikor én megpillantottam a sütőiparhoz gépkocsivezetőként árut szállító magas, csinos fiatalembert, azonnal megtetszett – kezdte megismerkedésük sok évtizedes élményeit feleleveníteni Ilonka néni. Kiderült, a fiatalembernek se volt közömbös a lány, egyévi ismerkedés után döntöttek úgy, életüket esküvővel pecsételik meg. A szegénység egy parányi, kamraféle épületben indította el őket a közös úton.

– Becsületesen dolgoztunk, évek múlva tudtunk venni segítséggel egy félházat. Megszületett első, majd második kislányunk. Ekkor leültünk, megbeszéltük, ki legyen az, aki tanulni kezd. Úgy határoztunk, a férjem visszaül az iskolapadba. Szegeden a Déri Miksa Általános Gépipari Technikumba iratkozott be.

– Hol a teherautó fülkéjében, máskor a házunk padlásán, a gyerekek hancúrozása elől egy csendes helyre elvonulva tanultam. Emlékszem, akkoriban a konyhaasztalon hagyott kis levelezésünkkel tartottuk feleségemmel a kapcsolatot, folyamatos műszakban dolgoztam, és annyit, hogy közben alig találkoztunk otthon. De sikerült szakmát tanulnom, s amikor az üveggyárba kerültem, onnan küldtek tanfolyamokra, továbbképzésekre – sorolta a családfő, aki személyzeti osztályvezetőként vonult nyugdíjba. Felesége is keresett könnyebb munkát, ám a cipő ktsz-ben eltöltött tíz év után elszánta magát egy újabb váltásra, és végül ő a ruhagyárból ment nyugdíjba. Hát ezért volt olyan nehéz az első harminc év, amikor a saját boldogulásuk mellett két lányukat is kitaníttatták, útjukra bocsátották.

Közben spóroltak, vagy ahogy Ilonka néni fogalmazott: – Iparkodtunk, hogy kitörjünk a szegénységből. Együtt húztuk az igát, máig mindenben egyezségre jutunk, ha van is némi vita – tette hozzá a házigazda, de azt nyomatékosította, hogy náluk se a káromkodás, se a hangos szó nem divat. Mindig az összedolgozáson volt a hangsúly.

– Van itt az asztalon egy csengő. Amikor a férjem kinn szorgoskodik a kertben, s nekem kellene a lakásban segítség, megnyomom, s ezzel jelzem, szeretném, ha bejönne például porszívózni, vagy felrakni a függönyöket – mondta szelíd mosollyal a feleség. Bizony, ez is a hosszú házasságuk titka, meg az egészséges táplálkozás iránti igény. Amihez az alapanyagokat maguk termelik meg – ezt már a kertjükben mutatták. Ha barack idén nem is terem sok, de lesz körte meg cseresznye, ott virít a bab, a szőlőt szépen futtatja a gondos gazda.

Kerti összejövetelen ünnepeltek

A magyar nótákat nagyon szereti a Csepregi házaspár. Együtt is énekelnek, ha kedvük tartja. A vidámkodás se hiányzik az életükből. Idén május 14-én, a kerek évfordulón, a veszélyhelyzetre tekintettel a szűk család (11 fő) jött össze a kertben. Kicsit örömködtek, beszélgettek, majd Ilonka néni mindenkinek becsomagolta az ünnepi finomságokat, és megfogadták, holnap meg azután is dalolásznak, vicceskednek, kertészkednek együtt, ahogy teszik ezt együtt a hétköznapokban, évtizedek óta.