Békés megye

2020.04.14. 13:42

Újabb fontos lépést tettek az M44-essel kapcsolatban

Megkezdődött a 44. számú főút felújítása a 4625 jelű úti csomópont és a 4622-es út között között – tájékoztatta hírportálunkat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A munkálatok miatt sebességkorlátozásra, több helyszínen félpályás lezárásra kell számítani. Az előzetes tervek szerint 2021 végén fejezik be a munkát.

P. G.

Forrás: Archív felvétel

Mint azt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből megtudtuk, az M44 gyorsforgalmi út építéséhez kapcsolódóan, a Szentkirály-Lakitelek szakasz elkészültéig, a közúti forgalmat a 4625. jelű úton terelik majd vissza a 44. számú főútra. A főút érintett 20,3 kilométer hosszú szakaszán ezért burkolatmegerősítési munkákat végeznek. A beruházás részeként két körforgalmú csomópont is épül a 44. sz. főút és a 4505 jelű, valamint a 4622 jelű utak keresztezéseiben.

A NIF Zrt. kitért arra is, hogy a burkolatmegerősítés keretében a meglévő aszfaltréteg marása történik, majd új kötő- és kopóréteg készül. Az építési munkák április elején megkezdődtek. A szakaszon sebességkorlátozásra, több helyszínen félpályás lezárásra kell számítani nappal elsősorban jelzőőrös, éjszaka és munkaszüneti napokon pedig jelzőlámpás forgalomirányítással. A burkolatfelújítási munkálatok várhatóan az év végéig zajlanak majd. A körforgalmú csomópontok építését is beleértve a teljes projekt szerződés szerinti befejezési határideje 2021 vége.

A beruházás az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a KÖZGÉP Zrt. végzi nettó 8 milliárd 121 millió 765 ezer forint értékben.

Kapcsolódó cikkünk:

FRISSÍTVE

Megérkeztek a képek a munkálatokról. A galériáért kattintson a képre

Épül a 44-es főút

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában