BÉKÉS MEGYE

2020.04.23. 11:14

A talpon maradásért küzdenek a kiskereskedők

Az élelmiszerboltokat, a drogériákat és a patikákat kivéve az üzletek 15 óráig nyitva lehetnek, de vevők híján ennek sokan nem látták értelmét, hiszen a kijárási korlátozás megsértésének számíthat, ha valaki ezekben a napokban egy boltba betérve ruhát vagy éppen könyvet vásárol.

Licska Balázs

A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor – ez áll a kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletben.

A jogszabály később felsorolja, mi számít alapos indoknak. Úgy fogalmaznak, hogy a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben történő vásárlás is alapos indoknak számít. A keretek tehát elég tágaknak és sokrétűen értelmezhetőknek látszanak. Egy biztosnak tűnik azonban: kötelező bezárást nem írtak elő semmilyen üzlettípus esetében sem.

A koronavírus-helyzet miatt a cipőboltok számára nem írtak elő kötelező bezárást, így 15 óráig nyitva lehetnek, a forgalom viszont jelentősen csökkent /Illusztráció: Shutterstock/

– Nyitva lehetnek az üzletek, bármilyenről is legyen szó – persze az élelmiszerboltokat, a drogériákat és a patikákat kivéve csak 15 óráig –, és a vevők önként döntik el, hogy betérnek-e vagy sem. A vállalkozók nyilván szeretnék túlélni a jelenlegi helyzetet.

Amennyiben teljesen bezárnak, akkor a teljes lehetséges bevételtől elesnek, és kérdés lehet az is, miből fizetik ki az alkalmazottakat – mondta a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) Békés megyei titkára.

Czibula Zoltán felhívta a figyelmet: a ruha- és cipőboltok esetében szezonáruval is számolni kell, a tavaszit nem lehet nyáron, a nyárit nem lehet ősszel és télen eladni normális áron. A termékeket hónapokkal ezelőtt meg kellett rendelni, tud olyan márkáról, ahol az igényeket egy évvel korábban kell jeleznie a kereskedőnek. Tud olyan cipőboltosról, aki a Spanyolországból érkező áru árának egyharmadát kifizette. Ha nem veszi át a termékeket, elveszít 1,5 millió forintot, ha átveszi, kérdés, mikor ad túl az árukon.

– Kényszerhelyzetben vannak a kereskedők, valahogy el kell adniuk az árut a vevőknek. A cipőt és a ruhát fel kell próbálni, ilyen szinten az online kereskedelem megoldhatatlan – folytatta. Kiemelte, a kiskereskedőkkel szemben előnyben vannak a multik, a nagy áruházláncok, amelyek például 15 óra után is nyitva lehetnek, hiszen árusítanak élelmiszert – közben lehet, hogy a vásárlók ruha vagy cipő miatt tértek be.

– A járvány szempontjából nyilván az lett volna a legjobb, ha mindenki bezár egy-két hónapra, de valamiből meg kell élni. És megint nem csak a munkabéren van a hangsúly, beszélni kell a szezonáruról is – utalt vissza a korábban jelzett problémára Czibula Zoltán. Elmondta: azok, akik határozatlan időre bezártak – van több ilyen a békéscsabai sétálóutcán –, jellemzően nyugdíjasok, nincs alkalmazottjuk, és döntésükkel saját magukat, egészségüket védték.

A Centerben betartják az előírásokat

A Csaba Center mindenben betartja az előírásokat, a rendelkezéseket – hangsúlyozta Hrabovszki György igazgató. Elmondta, vannak olyan üzletek a bevásárlóközpontban, amelyek állandóan nyitva tartanak, vannak olyanok, amelyek csak időszakosan érhetők el a vásárlók számára, illetve olyanok is, amelyek teljesen bezártak. Azok, akik úgy döntöttek, hogy határozatlan időre, ideiglenesen lehúzzák a rolót, jellemzően még a kijárási korlátozás életbe lépése előtt meglépték ezt, hiszen a veszélyhelyzet tudatában, a veszélyérzetet érzékelve elmaradtak a vevőik, a várt forgalom. Hozzátette, a kiskereskedők nincsenek könnyű helyzetben, de igyekeznek kitartani, megtartani az alkalmazottaikat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában