Támogatás

2020.03.15. 10:42

Százhuszonötmillió forintból újul meg a berényi belvízelvezető rendszer

Elkezdődött a belvízelvezető rendszer felújítási munkája Mezőberény északnyugati részén – tájékoztatott Siklósi István polgármester a napokban. Mint megtudtuk, a munkálatok első része a Thököly utcánál indult. A településvezető hírportálunknak elmondta, a projekt összköltsége 125 millió forint, amihez 100 százalékos támogatást nyert az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként.

P. G.

A projekt keretén belül összesen 2628,9 folyóméter csapadékvíz-elvezető csatornát építenek ki, illetve építenek át, valamint ezen belül több szakasz helyreállítása is megvalósul a település 3. és 8. öblözetében.

A beruházás alapot ad a későbbi fejlesztéseknek is /Fotó: BMH/

A projekt konkrét célja, hogy egy megfelelő biztonságot nyújtó belvíz-elvezetési rendszert alakítsanak ki a fejlesztéssel érintett utcákban. A beruházás távlati célja az is, hogy alapot adjon a későbbi fejlesztéseknek. Ugyancsak a célok közé tartozik ezenfelül a Hosszú-tó vízhiány okozta problémáinak kiküszöbölése. Így a rekreációs hasznosítás elősegítése az összegyűjtött vizek visszatartásával. A lakossági szemléletformálás ugyancsak szerepel a projektben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában