Békéscsaba

2020.03.19. 13:45

Miniszteri elismerést kaptak az egykori bartókos diákok

Miniszteri elismerésben részesülhetett vasárnap a nemzeti ünnep alkalmából Zsákai Tibor nagybőgő-, valamint Gulyás Norbert táncművész. A kitüntetettek egykor a békéscsabai Bartók Béla művészeti iskola növendékei voltak.

Vásári Erzsébet

Az immár Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Zsákai Tibortól, a Nemzeti Filharmonikusok nagybőgőművészétől megtudtuk, bár szolnoki származású, mégis Békéscsabán járt művészeti iskolába a ’80-as években. Beszámolója szerint azért választotta a Bartók Béla szakközépiskolát, mert nem szeretett volna népi zenész lenni, helyette inkább konzervatóriumba jelentkezett. Sikeres felvételije után Horváth Elek növendéke lett, akinek mai napig sokat köszönhet mind emberileg, mind szakmailag.

Hozzátette, összesen öt évet töltött akkor Csabán, amire mindig szívesen emlékszik vissza, illetve látogatóba is bármikor örömmel érkezik, amit a koncertek miatt szerencsére gyakran megtehet.

Zsákai Tibor nagybőgőművész

Zsákai Tibor tanulmányait a budapesti zeneakadémián, Kubina Péter növendékei között folytatta, majd negyedéves korában az akkori Állami Hangverseny – ma Nemzeti Filharmonikus – Zenekarba hívták kisegítőnek, amelynek egy év múlva tagjává is válhatott. Az együttessel mára szinte az egész világot bejárta, Kocsis Zoltán egykori karmesterétől pedig rendkívül sokat tanult ez idő alatt. Végül elmondta, a miniszteri elismerés váratlanul érte, ugyanakkor nagy örömmel fogadta, hiszen mintegy húsz éve szívvel-lélekkel van jelen a zenekarban. Szerencsésnek gondolja magát, mivel munkáját egyben a hobbijának is tekinti, éppen ezért szeretné a fiatalokat is erre a gyönyörű szakmára biztatni. Hozzátette, a tehetség azonban nem elég, sokat kell tanulni mellé, de mindenképp megéri.

A Magyar Bronz Érdemkeresztet kiérdemlő, csongrádi születésű Gulyás Norbert megkeresésünkre elmondta, nagyon örült kitüntetésének, amit a koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzet miatt még nem tudott személyesen átvenni. Kifejtette, 1999 és 2003 között járt a csabai zeneművészeti szakközépiskolába, ahol Mlinár Pál és Szarka Zsolt voltak mesterei. Beszámolója szerint rengeteget tanult tőlük a négy éve alatt, ők indították el pályáján, éppen ezért nekik is köszönettel tartozik miniszteri elismeréséért. Ugyanakkor nekik köszönhető az is, hogy valóra válhatott álma, miszerint a Magyar Állami Népi Együttesben táncolhat.

Gulyás Norbert táncművész /Beküldött fotók/

Visszaemlékezett, középiskolai évei alatt főként a gyakorlás tette ki napjait, igyekezett mindent megtenni azért, hogy elérhesse céljait. A néptáncot ezt megelőzően a Csongrádi Alföld Néptáncegyüttesben kezdte, ahol Forgó Edit együttesvezető szerettette meg vele a műfajt. A pályaválasztáskor már egyértelmű volt számára, hogy milyen irányt választ. Érdekességként említette, a Bartók Béla szakközépiskolának ők voltak az első táncos évfolyama. Békéscsabára – amit élete egy meghatározó helyszínének tekint – ma is mindig szívesen tér vissza, így amikor csak teheti, a Békéscsabai Országos Szólótáncfesztiválon szurkol a versenyzőknek, barátainak.

Gulyás Norbert a miniszteri kitüntetést egyfajta visszajelzésnek is tekinti, miszerint meg vannak elégedve munkájával, éppen ezért az nagy megtiszteltetés számára.

Büszke az iskola a tanítványaira

Dr. Csajányi Melinda, a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója elmondta, az intézmény és valamennyi munkatársa számára egyaránt büszkeség Zsákai Tibor és Gulyás Norbert kitüntetése. Ezen elismerések még inkább hozzátesznek eddigi sikereikhez, miszerint az utóbbi, mintegy harmincéves működésük alatt folyamatosan nagy nevű művészeket bocsátott és bocsát ki ma is a hazai, valamint a nemzetközi színtérre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában