2020.03.06. 18:22
Kortárs verseket szavaltak Békéscsabán
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kortárs Versmondó Verseny Kárpát-medencei döntőjét a megyeszékhelyen, péntek délelőtt.
Szabó Istvánné Nagy Magdolna, az esemény ötletgazdája és szervezője elmondta, nyolc évvel ezelőtt a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara vállalta magára azt a feladatot, hogy minden évben egyfajta tavaszi versfesztiválra hívja össze a gyerekeket, ahová nemcsak Magyarországról, hanem határon túlról is érkeznek versmondók. Ezúttal négy helyszínen, közel kétszáz gyermek mutatkozott be a zsűri előtt.
![](https://cdn.beol.hu/2021/12/DM6bm_iLlBVjCe8NdZqB7ZIqshT3V4FBRT8khEuqPTk/fill/1400/903/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMwNTAzNDkyM2M1OTQ4YjRiOWQ3MDk3NjEyNjA3Y2Fl.jpg)
– Számomra mindig nagy élmény a tavaszi verseny megrendezése. Úgy gondolom, hogy a tizenöt település, huszonöt intézményének növendékei kivétel nélkül nyertesei ennek a megmérettetésnek, akik a nap végén bronz, ezüst vagy arany minősítést vihetnek haza magukkal – fogalmazott a szervező.
Vesztergom Andrea költő másodjára tért vissza a zsűriszékbe, mint mondja, ezúttal is rendkívül megható volt végighallgatnia a gyerekek szájából saját költeményeit, látni azt, hogy értik, érzik a sorokat
Nagyálmos Ildikó számára is nagyon izgalmas volt visszahallgatnia a verseit, amit egykor otthona magányában írt. – A gyerekek a korosztályukat meghazudtoló módon adták elő a rímbe szedett soraimat. És külön öröm volt megtapasztalni azt, hogy még él a versek szeretete a fiatalokban – emelte ki a költő.
![](https://cdn.beol.hu/2021/12/dbQh0_wo5NlL29_TXAItsjHsn62o8etXve6CTl0WvK4/fill/1400/1051/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E3ZDFjMTBiYWIxOTRmM2VhMjBlOWYxNmRjNjI5MDhj.jpg)
Fodor György gyulai magyartanárnak sem ez volt az első alkalom, hogy ítészként értékelte a nevezetteket. – A 4-5. osztályosoknál azt tudtuk most figyelni, hogy mennyire volt helyes a hangképzésük, mennyire értették a verseket, milyen atmoszférát, légkört sikerült teremteniük a színpadon – hangsúlyozta a zsűritag.