Gyula - Galériával

2020.02.02. 15:20

Netes nyelvtanító alkalmazáson ismerkedtek meg, Guamon esküdtek

Internetes nyelvtanító alkalmazáson ismerkedett meg csaknem öt éve Kate és Dániel. A Guam szigetén élő lány és a gyulai fiú 2015. május 5-én kezdett beszélgetni egymással. A lánykérés a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tornyában történt 2017-ben. Rá egy évre Jeszenszky Dániel ismét Guamra repült, de ekkor már csak egy irányba vett jegyet. Házasságot kötött ugyanis Kate Valerie Yasol Banes-szel. Esküjüket tavaly nyáron a pósteleki Mókus Csárdában tartott lakodalomban magyar nyelven is megerősítették. Ma már kislányuk születését várják.

Nyemcsok László

Nem úgy találkoztak, mint a legtöbb szerelmespár, vagyis az iskolai évek alatt, vagy egy áruházban, és nem is egy szórakozóhelyen, ahol meghívta volna a fiú a lányt egy italra. A Hellotalk alkalmazás volt a kapocs, amit emberek ezrei használnak nyelvtanulásra és -gyakorlásra. Olyanok, akik folyékonyan beszélnek nyelveket, és segítenek másoknak is az adott nyelvet minél jobban elsajátítani.

– Pontosan emlékszem a napra, amikor először beszéltünk egymással. Aztán minden áldott nap, töretlenül megtettük ezt – mesélte Dani, aki gazdaságinformatikus végzettséggel rendelkezik, és a szakmájában dolgozik Guamon is. – Soha nem éreztük úgy, hogy kifogytunk a témából. Nagyon messze éltünk egymástól, mégis nagyon egyformák vagyunk. Családjaink is hasonlóan gondolkoznak. Kate-tel hasonló filmeket, sorozatokat, zenéket szeretünk, és sokat viccelődünk. Szóval két egyforma fiatal vagyunk, hasonló az életünk. Eltekintve a 12 ezer kilométertől, ami elválasztott bennünket.

Kapcsolatuk minden nappal egyre jobban elmélyült. Ezt egyformán élték meg, viszont tudták, hogy ez nem maradhat így sokáig. A távolság borzasztóan nagy, az utazás rémesen hosszú és fárasztó, de nem találkozni? Nos, az egyszerűen kibírhatatlanná vált. Egy kicsit több mint egy évvel azután, hogy beszélgetni kezdtek, Dani nagy lépesre szánta el magát. Úgy döntött, nekivág az ismeretlennek, felfedezi Guam szigetét, ahol Kate él. Előtte még soha sem ült repülőn, ez volt az első útja a felhők fölött. Az útirány: Bécs–Szöul–Guam volt. Több mint egy napot tett ki az utazás. A távolság leküzdésével még közelebb került a két fiatal egymáshoz. Onnantól aztán minden évben meglátogatta Dani a szerelmét Guamon.

– A hosszú távkapcsolat nem való mindenkinek, csak az erősek bírják ki – mesélte Kate. – A napjaink tele voltak visszaszámlálással a következő találkozásig, és könnyekkel teli búcsúzásokkal a reptéren. Így megtapasztaltuk kapcsolatunk magaslatait és mélységeit is. Kitartottunk és átvészeltük a távkapcsolat miatti nehézségeket. Nem hazudok, nagyon nehéz volt, főleg az időeltolódás, a lassú internet és a munkanapok miatt. A lényeg viszont az, hogy mindig szakítottunk időt egymásra, mindennél fontosabb volt, hogy beszélgessünk.

Kate – aki kereskedelmi-pénzügyi főiskolát végzett, és az ottani vízügyi hatóságnál dolgozik – 2017 júliusában utazott először Magyarországra szüleivel, hogy megismerje Dániel családját.

– Ekkor léptem életemben először nemcsak Magyarország, hanem Európa földjére is. Ez az út mérföldkőnek számított a kapcsolatunkban. Dani ekkor kérte meg a kezem, nem is akárhol, hanem a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tornyában. Vagy inkább palotának mondanám, ahol a bárók és bárónők éltek. Teljesen elvarázsolt a boldogság. Nem tudtam elhinni, hogy megtörtént az én tündérmesébe illő pillanatom is. Boldogan mondtam igent – ecsetelte Kate.

Egy évvel később lezárult életük könyvének távkapcsolati fejezete. Egy emlékezetes ceremónián, Guam szigetén családjaik és barátaik jelenlétében 2018. december 28-án házasodtak össze.

– Guam az egyik legtávolabbi hely, ahová elutazhatunk Magyarországról, repülővel is legalább 20–24 óra az út. Nagyon más, mint hazánk, elég, ha csak a klímáját nézzük – mesélte Dani édesanyja, Jeszenszky Ákosné Fáber Marianna. – Mások az emberek, a szokások, az ételek, szóval az egész élet. Közel két hetet töltöttünk ott. Az első pár nap az időeltolódás leküzdésével telt. Kate családja nagyon vendégszerető, többször is vendégül láttak bennünket. Főzőcskéztünk is, megmutattuk, milyen ízű a magyaros csirkepaprikás nokedlivel vagy a tejfölös burgonyafőzelék oldalassal. Az élmények gyűltek, a napok repültek. Haza kellett indulnunk. Mi is megtapasztaltuk, amit a két fiatal éveken át, sírva búcsúzkodtunk a repülőtéren. Az unokánk születése után azonban hamarosan visszatérünk.

Meglepetés volt Dani szigetre érkezése

A távoli Guam szigetén egészen a közelmúltig mindössze ketten mondhatták magukat magyarnak. Székely Zoltán szekszárdi matematikatanár és felesége. Székely Zoltán tanított az Egyesült Államok fővárosában, később pedig letelepedett Guamon. A trópusi paradicsomban ugyancsak matematikát oktat, mint a helyi egyetem docense. Amikor megtudták nejével, hogy újabb magyarral bővül a sziget, azt mondták: „Micsoda meglepetés, nagyon örülünk az új kapcsolatnak!” Aztán összejött a találkozó a szigeten a Kings vendéglőben. Ott beszélgettek Danival és Kate-tel. A professzor kiemelte: „Nagyon kedvesek, örülök, hogy létrejött velük a kapcsolat!”

Guam az Amerikai Egyesült Államok külbirtoka Óceániában. A Mariana-szigetek legnagyobb, legnépesebb és legdélibb fekvésű szigete, Hawaiitól 5300 kilométerre, nyugatra fekszik a Csendes-óceánban. A szigeten 164 ezren élnek. A népesség 37 százaléka chamorro – ők a spanyol, filippínó és mikronéziai vegyes házasságok utódai –, 26 százalék a filippínó, miként Kate és családja is. A többiek amerikaiak, kínaiak, japánok és koreaiak. A lakosság 85 százaléka római katolikus vallású.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában