galériával

2020.02.18. 17:53

Ezüsttel és két bronzzal zárták a Békés megyeiek a gasztroolimpiát

A Békés Megyei Culinary Team tagjai közül a stuttgarti gasztroolimpia keddi, utolsó versenynapján Ambrus György Krisztián ezüst-, Ságodi Márk és Kis Ádám bronzérmet szerzett.

Ny. L.

Fotó: Imre Gyorgy

Ambrus György Krisztián ételszobrász a gasztronómia művészeti ágában indult, ahol megszokott alapanyagát, a kókuszzsírt tésztával kombinálta. Jól tette, hogy ismét a zsírt választotta, mert a korábbiaktól eltérően, most feltűnően kevesen dolgoztak ezzel az alapanyaggal, inkább a csokoládé-, a karamell- és a tésztaremekekből volt sok.

/Fotók: Imre György/

Krisztián világbajnoki arany- és olimpiai bronzéremmel büszkélkedhet, és több alkalommal segítette a magyar nemzeti válogatott munkáját, valamint a culinary team regionális csapatát is a szakácsművészetben. A zöldség- és gyümölcsfaragás mellett a „zsírozás” is sikereket hozott a számára. Idei munkájának a Szavanna, vadvilágfantázia címet adta.

 

Szakácskategóriában Ságodi Márk ínyencségeit értékelte a zsűri, és csodálhatta meg a közönség. Márk magyarországi, nemzeti versenyeken szerzett tapasztalatot, ért el remek eredményeket. Tavaly Tatán aranyérmes lett, de nyert már farsangkupát is. Mostani alapanyagai között szerepelt pézsmaréce, tonhal, dámszarvas, fésűkagyló, falusi gyöngytyúk, valamint házinyúl is mangalicasonkás, zöldfűszeres hálóban.

Kis Ádám cukrász csokis csábítással készült három felvonásban, kiállított pirosbogyós erdeigyümölcs-fantáziát és egzotikus ízutazásra is vitte a versenyasztalánál megjelenteket. Egyik remekének az elnevezése a következő volt: sütőtökös, narancsos, gyömbéres pürével bélelt fehércsokoládé-kapszula tökmagos grillázzsal, gyönggyel és marcipánnal. Még leírni is nehéz, nem hogy elkészíteni.

Ambrus György, a culinary team menedzsere hangsúlyozta, ismét sikerült Békés megye ízeit világszínvonalon felvonultatni. Ha csak az egyéniben induló szakácsokat nézzük, több százan versenyeztek, de húsznál kevesebb aranyérem született. Emiatt még szebben csillognak Szeidler Zsolt és Piatkó Zsolt ezüstérmei. Számos nemzet versenyzői egy éven át csak az olimpiára ,,gyúrtak”, míg a mieink a napi munkájuk mellett, után foglalkoztak az olimpiai felkészüléssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában