testületi ülés

2020.01.07. 15:17

Készülőben van a gyomaendrődi új költségvetési koncepció

A város 2019-es költségvetése meghaladja a 4 milliárd forintot, annak utolsó módosításait is elfogadta a testület legutóbbi ülésén és ezzel egyidőben a képviselők már fogalakoztak a 2020-as koncepcióval is, továbbá elfogadták az erre az évre vonatkozó átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletet is.

Balázs Anett

A bizottságok még két fordulóban tárgyalják az új esztendőre vonatkozó koncepciót, melyet ez év február 15-ig kell beterjeszteni a testület elé, amely tulajdonképpen a második forduló lesz – tájékoztatott Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere.

Toldi Balázs ismertette a főbb napirendi pontokat /A szerző felvétele/

– A 2020-as költségvetési koncepció kialakításához már az intézményekkel megtörténtek az egyeztetések. Mindenki megfogalmazta azokat az elképzeléseket, amelyeket meg szeretne valósítani ebben az évben. Hozzávetőlegesen megvannak a költségvetési keretek is. Bízunk benne, hogy sikeresen tudjuk megalkotni az erre az évre vonatkozó rendeletünket, hiszen tulajdonképpen a város működésének ez az egyik alapja – fogalmazott Toldi Balázs.

A napirendi pontok között szerepelt még a köztisztviselői illetményalap összegének elfogadása is, mely 2020-ban 54 ezer forint lesz, 4 ezer forinttal követve a minimálbér emelkedését.

Továbbá terítékre került a Tourinform iroda működtetése, a közvilágítás korszerűsítése valamint az ingyenes wifi központok kiépítése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában