Emlékmenet - galériával

2020.01.18. 19:50

A Don-kanyarban történtekre emlékeztek Békés megyében

A doni emlékmenet katonaruhás és civil résztvevőivel találkozhattak a 34 kilométeres úton, akik Tótkomlós, Kardoskút és Orosháza térségében jártak szombaton.

Cs. I.

Idén is meghirdette és megrendezte az emlékező menetet a Magyar Tartalékosok Szövetsége Nagy Zoltán ezredes vezette Békés megyei szervezete az orosházi szervezet vezetőjének, Antal László hagyományőrző alezredes, városi elnök irányítása mellett. Kardoskúti koszorúzásuk előtt a helyiek megvendégelték a kitartó csapatot.

Hetvenhét évvel ezelőtt, 1943 januárjában, a második világháborúban a Szovjetunióban, a Don-kanyarban, Voronyezs térségében tragikus csapás érte a II. magyar hadsereget. Soha a magyar történelemben ekkora emberveszteség nem érte ütközetben a magyarokat. Nagyon kevesen élnek az akkori túlélők közül. Előttük és elhunyt bajtársaik, köztük a hősi halottak emléke előtt tisztelegtek azok, akik részt vettek az idei doni emlékmenet Békés megyei eseményén.

A tótkomlósi I. világháborús emlékparkban emlékeztek szombaton reggel az emlékmenet résztvevői. Antal László felidézte a 2. magyar hadsereg tragédiáját, amelynek katonái, munkaszolgálatosai a volt Szovjetunió területén, a Don folyó mellett embertelen körülmények között vívott harcok során vesztették életüket.

A parancs háborúba szólította a magyar katonákat. Az emlékmenet előttük tisztelgett Kardoskúton. /A szerző felvétele/

– Tisztelgünk az elesettek, a hadifogságba kerültek és a tengernyi szenvedés, viszontagság után hazatérők előtt. A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A kivonuló 207 ezer emberből álló hadsereg fegyverzete és felszerelése, bár az akkori lehetőségekhez képest, az itthoni raktárakban lévő, lehető legjobb, azonban mégis hiányos és korszerűtlen volt. A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én, mínusz 30-35 fokos hidegben lendült támadásba az urivi hídfőtől kiindulva és már aznap 8-12 kilométer mélyen beékelődött a magyar védelembe. Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a magyar hadsereget. A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg 93 ezer 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert veszített el, az elesettek és a fogságba esők pontos számát nem lehet megállapítani.

– Sokan vannak még mindig olyanok, aki távol a hazájuktól jeltelen sírban fekszenek. A róluk való megemlékezés az összetartozás jelképe segítheti a reális történelemszemlélet kialakulását. Ma már jól tudjuk, hogy a ránk kényszerített belépésünk a második világháborúba értelmetlen volt – és jól tudjuk, hogy nincs ma olyan család Magyarországon, akiket ne érintett volna meg ennek a háborúnak a borzalma. De a nehéz helyzetben, embertelen körülmények között lévő katonák helyt álltak. A katona feladata az, hogy a legjobb képességének megfelelően megvívja a harcot. Ők ezt megtették, a mi feladatunk pedig, hogy fejet hajtsunk előttük – fogalmazott a szónok.

A tótkomlósi koszorúzás után Békéssámson felé vették az irányt, a pusztán át Kardoskútra meneteltek. Koszorúztak Pusztaközponton, majd a község világháborús emlékműveinél. Előtte megpihentek, mert a település polgármestere, Varga Pál bográcsost főzött tiszteletükre. A rövid pihenőt követően az evangélikus templom kertjében tisztelegtek a háború borzalmaiban elesett katonák emléke előtt.

A fronton nem számított, ki, milyen felekezet tagja

Laczki János evangélikus lelkész az ellenség és a kíméletlen téli időjárás megpróbáltatásairól beszélt. Az imádság kapcsán úgy fogalmazott, az emberek a bajban tanulnak meg igazán imádkozni.

– A fronton nem számított – ahogy most sem – ki, milyen felekezet tagja. Mindannyian keresztény emberek voltak. Közeleg az ökumenikus imahét, forduljunk Istenünk felé – emlékeztetett a lelkész.

Varga Pál polgármester kiemelte, az utókor kötelessége, hogy emlékezzen a hősökre, majd történelmi visszatekintésében idézte fel a magyar katonák által átélt háborús borzalmakat. Az emlékmenet tagjai koszorúztak, majd Orosházára folytatták útjukat, ahol szintén koszorúzással tisztelegtek a kötelességteljesítés, a bajtársiasság, a helytállás hősei előtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában