2019.12.08. 11:26
Két nyelven beszéltek, de megértették egymást
A térség tizenhárom, szlovákok lakta településéről érkeztek vendégek, csoportok a hagyományos, kondorosi szlovák nemzetiségi napra és bálra. A szombat esti rendezvényen több mint négyszázan vettek részt. Itt adták át a Békés Megye Szlovákságáért-díjat, ezt több évtizedes munkája elismeréséül Priskin Jánosné, a Gerendási Szlovák Önkormányzat és a település szlovák egyesületének elnöke vette át.
A kondorosi sportcsarnokban velem egy sorban ülő Bova György megjegyezte, szerinte Szebi még soha nem ivott ennyi szódát. Ez is jelezte, hogy sokan voltunk, és Szebegyinszki Mihály, a helyi szlovák önkormányzat tagja csak azután engedett meg magának egy kupica pálinkát, amikor már szólt a Melody. Vagyis az ünnepi részt a táncos mulatság követte, és a Lustyik István vezette zenekar magyarul és szlovákul játszott népszerű slágereket.
![](https://cdn.beol.hu/2021/12/e3izM7CfOTRgtmGauicwKidQPHqV-lL05DKhSfjN5Qc/fill/1400/788/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMmQ2ZWI5NWNiZjRjYmRiMTcwMmI2ZmM4ZGExOTQz.jpg)
Előtte még a kondorosi Rózsa Pávakör elénekelte a Népek himnuszát, aminek a létezéséről nem is tudtam. A közönség nagy része viszont ismerte, mert már akkor felálltak, amikor Krajcsovicz Andrásné, a megyei szlovák önkormányzat elnöke bejelentette, hogy ez következik. Aztán a köszöntők két nyelven szóltak, de a többségnek elég lett volna csak szlovákul, mert ahogy Emil Kuchár, Szlovákia békéscsabai főkonzulja kiemelte, Békés megyében nemcsak beszélik, hanem vigyázzák is őseik nyelvét. Ezt jól példázta a helyi, szlovák nyelvet tanuló óvodások és iskolások műsora.
Aztán jöttek a pávakörök, fellépett a kétsopronyi Horenka is. Ez különösen kedves volt Paulik Antalnak, a hazai szlovákság parlamenti szószólójának, aki kétsopronyi származású. Abban ugyanakkor egyetértett a többi döntéshozóval, hogy a Békés Megye Szlovákságáért-díjat idén ehy gerendási szlovák asszony, Priskin Jánosné kapja. Az elismeréshez házigazdaként gratulált Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere is, aki elmondta, a városban nagyon komolyan veszik a szlovák hagyományok ápolást, a régi szokások megismertetését. Sonkoly Mihályné, a szlovák klub elnöke hozzátette, ez többek között a lekvár- és szappanfőzést, a haluskanapot is magában foglalja.
![](https://cdn.beol.hu/2021/12/dXxKBmS7l82E4raRtmfwp3fBdJUGb40fpqb1oZd9SEI/fill/1400/1050/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwY2I5YTU2ZWVmZjQ4OWZhMjU5MDY4NDUwOGZiNWFk.jpg)
A kondorosi szlovák bál hosszú évek óta elképzelhetetlen Marián Kotora, a szlovákiai Nagysalló polgármestere és a testvérváros küldöttsége, valamint Gergely Vojtech, a csabai főkonzulátus gazdasági igazgatója nélkül. Most is itt voltak, és örömmel fogadták el a meghívást már egy jövő évi, hagyományteremtő rendezvényre. Várkonyi Tibor hunyai vállalkozó – aki nélkül jó szomszédként, szintén nem lehet kondorosi rendezvény – bejelentette, hogy 2020 márciusában kolbászgyúróversenyt rendeznek a Napsugár vendéglőben. Egyelőre csak az a kérdés, hogy Szebinek meddig kell majd ott szódáznia.