Békéscsaba

2019.10.01. 14:27

Megújult a jaminai Mackó-Kuckó Óvoda mindkét telephelye

Megújult az elmúlt időszakban a jaminai Mackó-Kuckó Óvoda mindkét telephelye, az Orosházi út 56. szám alatti székhelyintézmény beruházását kedden adták át ünnepélyesen a Nyuszi csoport műsorával.

Licska Balázs

Botta-Dukátné Orczifalvi Éva igazgató elmondta, az Orosházi út 56. szám alatti épület 1925-ben polgári háznak épült, és korszerűtlenné vált az idők során, ezért volt szükség a felújítására. A gyerekekkel nagyjából egy éve hagyták el az épületet, többször költöztek és rengeteg feladatot oldottak meg, de megnyugtató, hogy az átmeneti helyszíneken is rendben folyt a nevelés.

A szerző felvétele

Szarvas Péter polgármester ismertette, 57 millió forintból újult meg a székhelyintézmény: 30 millió forint kormányzati támogatásból és 27 millió forint saját erőből. A főépület lábazati és födémszigetelését, a vizesblokkok és a fűtési rendszer korszerűsítését, belső átalakításokat tartalmazott a beruházás. Kiemelte: a családbarát önkormányzat intézkedéssorozatának fontos része a gyermekkel foglalkozó intézmények megújítása, a felújítási programnak pedig nincs vége.

Kiss Tibor alpolgármester szerint a beruházással az infrastruktúra méltóvá vált ahhoz a minőségi szakmai munkához, ami a Mackó-Kuckó Óvodában folyik. Kutyej Pál önkormányzati képviselő kiemelte, a család mellett számít az óvoda is abban, hogy ki milyen emberré válik. Bár a kicsik ugyanolyan önfeledten játszottak a felújítás előtt is, mint most, a beruházás biztosan javított a komfortérzetükön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában