2019.10.31. 14:24
Aranyérmet ért a csabai lányok Ady-feldolgozása
Nem kevesebb, mint 150 művész adta be pályázatát a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által életre keltett „ADY100 – Ady arcai” című felhívására, amelynek eredményeként összesen 256 friss, új műalkotás született.
A legjobb előadóművészeti és irodalmi munkákat gálán, a képzőművészek kiemelkedő alkotásait pedig kiállításon mutatták be az elmúlt hétvégén, ahol a pályázók között kilenc fődíj mellett három különdíjat is kiosztottak. A Kódex Könyvesbolt fővárosi dísztermében lezajlott eseményen az alkotásokat Ady Endre különleges személyisége és művei inspirálták.
A vasárnapi gálán nagy megtiszteltetés ért két békéscsabai diáklányt, Szeberényi Grétát és Sándor Zsókát, akik az előadóművészet kategóriában első helyezettek lettek.
Persze ennek a remek elismerésnek komoly előzményei voltak. A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium érettségi előtt álló két diákja irodalom tanáruktól, Kozma Nikolett-től nemrégiben kapott egy feladatot egy Ady vers zenés feldolgozására, mégpedig egy kreatív irodalom óra kapcsán. Nem sokat késlekedtek, a költő halálának százéves évfordulóján Egyedül a tengerrel című művét megzenésítették. Az egy dolog, hogy az iskolában sikerre vitték, de egy idő után ráakadtak arra a pályázatra, amit a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. írt ki. A kiírás teljes alkotói szabadságot adott, és a pályázatra határon innen és túl, életkori megkötés nélkül bárki jelentkezhetett. Miként a legtöbben, a két csabai diák is Ady nőkhöz fűződő viszonyát boncolgató művel jelentkezett – és nyert.
A gála alkalmából a Kódex Könyvesbolt dísztermében elő is adták közösen komponált művüket, amelyen Szeberényi Gréta énekelt, Sándor Zsóka pedig zongorán kísérte.