A természet fényképezése volt a fő szempont a túra során

Vasárnap reggel háromnegyed kilencre értünk a szabadkígyósi sportpálya elé, ahol már páran indulásra készen gyülekeztek a természetfotós kalandra. Nem sokkal később Boldog Gusztáv is megérkezett, aki rövid eligazítást követően kísérte végig a közel harminc fős csapatunkat a szabadkígyósi Nagyerdőn és pusztán át vezető útvonalon. A környezetvédelmi szakember az öt kilométeres túra alatt számtalan érdekes információt osztott meg a résztvevőkkel.

Többek közt megtudhattuk tőle, hogy régen jóval több víz volt ezen a vidéken, ezért akkoriban az állat és a növényvilág is más képet mutatott. A talaj összetételének változása azonban ma is jól kivehető. – A kilátótoronyból jól látható, hogy a talajtól függően miként változik a növényzet színe méterről méterre haladva – osztotta meg. Hozzátette, itt ugyan nincsenek instant szépségek, mint a Biharon, például a szurdok, patak vagy szikla. – Itt alázat kell, le kell hajolni ahhoz, hogy az ember észrevegye a természeti kincseket, viszont ha már meglátta, akkor szeretne minél gyakrabban kijönni ide, és rácsodálkozni – hangsúlyozta.

És valóban: minden lépésünkre figyelnünk kellett, hiszen igazi különlegességek bújtak elő a föld alól. A ritkaságnak számító vetővirág mintha csak ránk várt volna, hogy megmutathassa aranyló szirmait. Egy kicsit távolabb a lilába borult puszta is elénk tárult, ahol kis pihenőt követően visszafelé vezetett az utunk. De izgalmakból itt sem volt hiány, hiszen pár lépés után egy mezei nyúl szaladt el mellettünk, egy kicsit arrébb, pedig egy halálfejes szender gyönyörű kék-sárga hernyója állta utunkat, amit valamennyien megörökítettünk a nyakunkban lógó gépeinkkel.

A korhadék életet ad

Boldog Gusztáv, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának őrkerület-vezetője elmondta, minél vegyesebb az erdő lombozata, annál kisebb kárt tud tenni benne a szél. – Az erdei rendszer annál stabilabb, minél több faj van benne, ami az itt élő állatvilágnak is jobb életteret jelent. Ugyanakkor a természetvédelmi területen különösen nagy szükség van arra, hogy legyen halott fa az erdő alatt. A helyben elkorhadó fa rengeteg rovarnak, gombának és számtalan növényeknek nyújt táptalajt. Illetve az így keletkezett humuszmennyiség, ugyanoda fog értékesülni. Vagyis ha minden elszáradt fát elhordanak az erdőkből, akkor elszegényedik a talaj – hívta fel a figyelmet a természetvédelmi szakember.