galériával

2019.09.06. 19:50

Három napig minden a szilva körül forog Szarvason

Pénteken délután hivatalosan is megnyitotta kapuit a város legnagyobb gasztrokulturális fesztiválja, a Szarvasi Szilvanapok, amely immár huszonkettedik alkalommal avatja be a látogatókat a szilva és a szilvából készült ételek, italok felhasználásnak hagyományos és újszerű lehetőségeibe.

Balázs Anett

Szarvasi szilvanapok

Fotó: Imre György

Az előző évekhez híven idén is felvonulással kezdődött a háromnapos rendezvény, ahol minden a szilva körül forog. A gólyalábasokból, mazsorett-táncosokból, fúvószenekarból, különböző intézmények és testvérvárosok képviselőiből álló több száz fős tömeg a Cervinus Teátrumtól indulva a Kossuth utcán vonulva ért a Vajda Péter utcában felállított nagyszínpad elé.

Az ünnepélyes megnyitón elsőként Farkas Sándor, miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hazánkban mintegy 6500 hektáron termesztenek szilvát. A nem túl kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően idén közel 60 ezer tonna termés várható, többek között Szarvasról is.

– A Szarvasi Szilvanapok és hasonló gasztronómiai témájú rendezvények hozzájárulnak a vidék és az agrárium népszerűsítéséhez, hagyományaink ápolásához, és mindemellett a fesztiválra érkezők számára a szilvanapok lehetőséget teremtenek a város gyönyörű természeti kincseinek megismerésére is – hangsúlyozta Farkas Sándor.

Ezt követően Dankó Béla országgyűlési képviselő, Babák Mihály, Szarvas polgármestere és dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei elnöke üdvözölte a fesztivál résztvevőit. Továbbá köszöntőt mondtak a város testvértelepüléseinek, Poprád, Szentegyháza, Szilágysomlyó, Barót, Nyárasd, Buciné, Élesd és San Pietro di Felettó képviselői is, majd az alkalomhoz illően szilvapálinkával koccintottak.

A fesztiválon meg lehet majd ízlelni a legszarvasibb italt is, amely negyedik alkalommal csábítja Magyarország történelmi közepébe a látogatókat. A Szarvasi Szilvapálinka, melynek üvegén Szarvas város címerével ellátott címke igazolja az eredetiséget, kizárólag helyben érlelt szilvából, helyi termelő alapos munkájának eredményeképpen kerül a palackokba. Az esemény vasárnap délutánig tart, többek között koncertek, kóstolók, rengeteg szilvás étel és persze nedű várja a kilátogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában