Túl vannak az akklimatizációs körön Suhajda Szilárdék a K2-n

A K2 Expedíció csapatának tagjai arra vállalkoztak, hogy megmásszák a világ második legmagasabb, egyben a Himalája egyik legveszélyesebb csúcsát oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül. Az expedíció szervezőinek közleménye szerint a csapat tagjai az egyes táborban két éjszakát töltöttek, majd együtt ereszkedtek vissza az alaptáborba, ahol regenerálódnak és felkészülnek a következő akklimatizációs körre, amely a tervek szerint a hétvégén várható.

Az első ilyen kör keretében töltött el Klein Dávid és Suhajda Szilárd két éjszakát ezer méterrel az alaptábor felett, hogy fokozatosan hozzászoktassák szervezetüket az oxigénhiányos környezethez és elhelyezzék a további mászáshoz szükséges felszereléseik egy részét az általuk felállított egyes táborban. A csúcsmászás pontos dátumát az akklimatizáció gyorsasága és a helyi időjárási viszonyok is befolyásolják, de a tervek szerint július végén vagy augusztus elején várható, hogy a K2 csúcsa felé kapaszkodnak majd az alpinisták.

Suhajda Szilárd naplóbejegyzésben számolt be az 1. táborban eltöltött időszakról.

„Gyötrelmes éjszakán vagyunk túl. Erős szél szaggatta a sátrat, ráadásul Dávidot alaposan megsarcolta a magasság... Nehezen jön el a hajnal” – írta.

„A reggeli rádióidőt még a sátorban várjuk ki, csak ezután kecmergünk ki apró lakunkból. Az öltözködés és összekészülődés nem annyira magától értetődő ilyen körülmények között: külön produkció a nadrágot felvenni, vagy épp a hátizsákba belegyömöszölni a „levivős” cuccokat, vagy a bakancsot felhúzni. Mindeközben a belső falakra fagyott párát folyamatosan letöröljük a testünkkel, így nem csupán hideg van, de minden nyirkossá is válik – ráadásul mindez csöpögve ránk is olvad, amint a Nap eléri a táborhelyet… Két nap elteltével is egyedül voltunk a táborban, és szinte biztos, hogy mi aludtunk fent először…”

„A hó alól sikerül kiásni egy alaposan begyógyult, de ki tudja, mennyire megbízható fix kötélszakaszt, amin keresztülhúzzuk a mi összekötött kötelünket. Ehhez rögzítünk még egy pontot, teljes megnyugvásunk érdekében. Dávid átlép a hófútta peremen és óvatos terheléssel beleül a kötélbe. Lassan eltűnik a mélyben. A hó alatt talált perlonkötél tartott, így kioldom a plusz pontunkat, és Dávid után csúszok. A tábor alatti nyomainkat teljesen eltüntette a szél, de valamivel lejjebb, nagy örömünkre, szépen látszottak alapos műgonddal kitaposott lépéseink. Egyszer csak, a hangos szélben és sűrű ködben, emberi hang ütötte meg a fülünket. Nem sokkal később, ahogy magunk alatt az útvonalat tanulmányoztuk, sötét árnyak egész sora tűnt fel.”

„Hamarosan kiáltozás törte meg a szél tompa búgását. Serpák közeledtek. Dávid azt mondta utólag, hogy a serpák igencsak ritkán szoktak meglepődni a hegyekben. Most viszont csakugyan nagyot néztek! Soha nem fogom elfelejteni, ahogy a sort vezető alakok előbuktak az alattunk feketéllő sziklaborda mögül, és zavarodott, ámde széles vigyorral, némi értetlenséggel a szemükben, ugyanakkor elismerő üdvrivalgással köszöntöttek minket! Nem számítottak ránk. Az idei szezonban hamarabb használták a serpák a mi köteleinket, mint mi az övéiket.”

Oxigénpalack nélkül másznak

A Magyar K2 Expedíció keretében indult el még július 8-án Budapestről Klein Dávid és Suhajda Szilárd, hogy megmásszák a Himalája egyik legveszélyesebb, 8611 méter magas csúcsát oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül. Mint írják, mindig az úgynevezett akklimatizációs körök előzik meg a csúcsmászást. Ezek során egyre magasabb táborokat megcélzó, többnapos előkészítő mászásokat hajtanak végre a hegymászók, hogy szervezetük alkalmazkodjon a magassághoz.