Kalandra vágytak, a földeken átélték

A Vidék Kaland Programra az érdeklődőknek pályázniuk kellett. Megjelölhettek egy szektort. A Környén felcseperedő, de napjainkban a fővárosban egy lapkiadónál marketingesként dolgozó Fábián Enikő mindent bejelölt, mondván, ki nem hagyná az állattenyésztést, a szántóföldi munkát se. Őt egy egyetemi csoporttársa biztatta, aki Székelyföldön tette magát próbára ezzel a programmal.

– Most vagyok jó helyen, nekem ez a természetes közegem – sóhajtott őszintén Kunágota határában Enikő, homlokára feltolva pettyes napszemüvegét, szusszanásnyi pihenőt engedve magának a dinnyeszedés közben. Elárulta, vidéki lány, munkája köti a fővároshoz.

– Gyermekkori álmomat váltom valóra. Vezettem kombájnt, arattam, búzát gyűjtöttem. Kötöztünk, s szedtünk paprikát, osztályoztuk, ma pedig a dinnyeföldön, Süli Ernő családi gazdaságában dolgozunk. Most csak hét órakor keltünk, de tegnap ötkor, mert a közeli szarvasmarhatelepen volt dolgunk. Ott lehettünk a borjak születésénél. Akit ez nem hat meg, az szegényebb egy élménnyel. Etettük az állatokat, szénát, szalmát hordtunk, s közben jóízű beszélgetésekkel telt az idő. Fantasztikusak az itt élők – sorolta tapasztalataikat, majd a Veszp­rém megyei Ajkán felnőtt és 12 éve Budapesten egy nyomdában HR-es Szatlmajer Adrienn folytatta élményeik sorát.

– Minél messzebb a Dunántúltól, ez volt a cél. Dinnyeföldre vágytam, mert a boltban nem tudhattam meg, milyen a növénynek a levele, a virága, milyen az, ha szedéskor szúrja a lábunkat, amikor a repedt nem kerülhet a pótkocsira – sorolta. Gyermeki csínytevésként, nevetve tették hozzá: nem voltak válogatósak, azt is megették ők!

– Ennek a tájnak illata van. Petőfi verseiben eddig csak olvastuk, itt meg látjuk a széltől hullámzó búzatáblákat, a végtelen rónaságot. Kell a francnak a stresszes fővárosi élet – néztek össze egyetértve a lányok. Majd azon tanakodtak, mit is csináltak (a búzatáblában a vadzabot szedték ki, vagyis idegenelést végeztek) tegnap?! Jó, jó, szabadkoztak pár perc után, hallották ők is, milyen kiszámíthatatlan az időjárás, a termés mennyisége, minősége, illetve mennyi fizikai és idegmunka van addig, amíg bevételhez jutnak a gazdák. Szóval itt is van stressz…

– Aratáskor, betakarításkor nem étteremben ebédelnek, ahogy mi se. A pótkocsi árnyékában húztuk meg magunkat. Ezekért a pillanatokért is érdemes volt Kunágotára jönnünk – lelkesedett Enikő és Adrienn. Elárulták – miközben felmásztak a pótkocsi platójára –, hogy műkörmeiket visszavágták, nehogy akadályozza őket a munkában. Kijelentették mindketten: még egy napot maradnak. Nagyon mély nyomot hagyott bennük a vidéki kaland. Úgy fogalmaztak: életük élménye ez a hét.

Felejthetetlen élmények

A Vidék Kaland Program lehetőséget ad arra, hogy a résztvevő belelásson abba, hogyan működik egy gazdaság, milyen a gazdák élete. Kaland és egyben kihívás is, hiszen nem turistaként, hanem a gazdaság munkatársaként lehet a tapasztalatokat megszerezni. A program korábbi hat éve alatt is érkeztek városi fiatalok Süli Ernőhöz. A két hektáron dinnyét termelő dél-békési gazda elmondta, jó volt látni, milyen együttműködők a fiatalok.

– Édes, mint a méz – lendítette a következő dinnyét fel a pótkocsira a házigazda, s arról beszélt, példás hozzáállással vette ki a részét minden munkából Enikő és Adrienn. Talpraesett, nyitott egyéniségükkel színt hoztak a vidéki emberek életébe, mondhatni, kölcsönösen jó tapasztalatokat éltek meg mindannyian. Összekovácsolta a kalandtúra két résztvevőjét és a fogadó gazda családját a munka. A napi feladatok után jó volt megpihenni, szalonnát sütni, bográcsozni. Ahogy az vidéken szokás.