2019.07.20. 10:48
Gyümölcsöt kaptak a gyerekek
Friss gyümölccsel kedveskedett az önkormányzat a bölcsődés, az óvodás gyerekeknek, valamint a Gyulai úti idősek otthonában élőknek több alkalommal is az elmúlt hetekben: június közepén cseresznyével, július elején meggyel, a napokban sárgabarackkal.
– A gyümölcsök abban az Epreskert utcai kertben termettek, amit az önkormányzat alakított ki pár éve, 2014-ben másfél hektáron 700 fa telepítésével, ültetésével a közfoglalkoztatási program keretében, a mezőgazdasági projekt részeként – ismertette dr. Mokán István polgármester.
![](https://cdn.beol.hu/2021/12/9ii6AZZz7OhFqVMZvyTrvcFAzcewDAA0IAiRMoDHDP4/fill/960/643/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjMjVkYWEwOTMyNjQ4ZmRiZjVjYjc5Y2NmN2MyMTNk.jpg)
Hozzátette: a gyümölcsfák beszerzésekor figyeltek a fajták összeállítására és arra, hogy a gyümölcsök érése ne egy időre essen. A fák termőre fordulását követően a fő cél az, hogy a közétkeztetési intézményen keresztül friss gyümölcsöt biztosítsanak a bölcsődének, az óvodáknak, az iskoláknak, illetve az időseket gondozó szociális intézményeknek.
– Értékteremtő munka folyik a program keretein belül. A fák szakszerű gondozását három közfoglalkoztatott végzi kiválóan, amit az is bizonyít, hogy évről évre szép és gazdag termést hoznak – ecsetelte dr. Mokán István.