Elrejtés

2019.06.11. 11:20

Megyénkben is akadnak, akik trükköznek a rendszámmal

Nemrég hírportálunk is beszámolt róla, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a 47-es főút megyei szakaszán állítottak meg egy kukoricát szállító kamiont, melybe egy olyan szerkezetet szereltek, ami képes elrejteni a rendszámot.

B. O.

Ezáltal a kamion nem volt beazonosítható, és még az útdíjfizetés alól is mentesült. A pénzügyőrök egyedi azonosító jel megváltoztatása miatt tettek feljelentést a rendőrségen.

Az eset kapcsán olvasóinktól is érkeztek észrevételek. Néhányan példákkal is szolgáltak: volt, aki sárral borított rendszámtáblára panaszkodott, vagy arra, hogy az első rendszám az első szélvédő mögött a műszerfalon pihent. Ezek pedig véleményük szerint szintén alkalmasak arra, hogy a renitens autós elkerülje például a gyorshajtásért járó büntetést.

Aki valamilyen módon a rendszámmal ügyeskedik, az a törvény szerint büntethető /Illusztráció: Shutterstock/

Kérdésünkre, hogy mennyire gyakori a megyei utakon a rendszámmal való trükközés, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság válaszolt. Tájékoztatásuk szerint Békés megyében nem jellemző, hogy a gépjárművek tulajdonosai a rendszámtáblák eltakarásával vagy más, trükkös módon próbálnák elkerülni a jármű azonosításával járó esetleges díjfizetési kötelezettségeket, szankciókat.

A rendőrök azonban alkalmanként találkoznak olyan esetekkel, hogy a kereskedelmi és szervizelési célra kiadott úgynevezett P rendszámot jogosulatlanul vagy szabálytalanul használják a gépjárművezetők. Ritkán pedig olyan esetek is előfordulnak, hogy más járműre kiadott rendszámmal szereli fel valaki a gépjárművét, és azzal vesz részt a forgalomban.

Egy ilyen eset történt például április végén a megyeszékhelyen, a Rózsa utcában. A rendőrség közleménye szerint a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrjárőrei ekkor egy olyan gépkocsit vontak ellenőrzés alá, melyen egy másik kocsira kiadott külföldi rendszám volt. Az autót vezető békéscsabai férfit a rendőrök egyedi azonosító jellel visszaélés gyanúja miatt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában