Gyula

2019.06.25. 14:29

Huszadik alkalommal várják a Körös-völgyi Sokadalomra a látogatókat

Péntektől vasárnapig immáron huszadik alkalommal rendezik meg Körös-völgyi Sokadalom elnevezésű programsorozatot.

P. G.

A Dél-Alföld népművészetének ünnepét Gyulán, a vár előtt kialakított sokadalmi téren szervezik meg– jelentette be a helyszínen megtartott keddi sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester és Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke.

A szervezők bemutatták a számos érdekességet tartogató programot /Fotók: Kiss Zoltán/

– A sokadalom a magyar nép kultúra szinte minden elemét megjeleníti, és visszaadja a régi vásárok hangulatát – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő. – Nem véletlen, hogy a családok egyik legkedveltebb rendezvényéről van szó. A színpadi produkciókban a legfiatalabbaktól a szépkorúakig minden korosztály fellép, és a népi kismesterségek is bemutatkoznak. A gyerekek időutazáson vehetnek részt, meghallgathatják dédszüleik meséit, kipróbálhatják játékaikat. A látogatók megismerhetik a térség népművészetének jellegzetességeit, illetve az esemény a Gyulai Várszínház idei évadának megnyitója is.

Pál Miklósné kiemelte, olyan népi kézművesek vesznek részt a sokadalmon, akiket az egyesület delegált, így biztosított a minőség megőrzése.

– Lesznek mesterség-bemutatók is, amelynek vezérfonalát a Dél-Alföldi viselet alkotja – ecsetelte. – Lábbelik, olyan harisnyák, amelyeket egykoron a szlovák asszonyok maguk kötöttek, papucs készítése, alsónemű, olyan korabeli alsónadrág, amely napjainkban rövid nadrágként is megállná a helyét, a bő szoknya, a szalmakalap, a nemezelt süveg egyaránt szerepet kap, ahogy a táskák, ékszerek és a kontytű is a palettán. A kapcsolódó kiállításon körülbelül harminc nagyon szép régi öltözetet láthat majd a közönség.

Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége elnöke a táncprogramokat mutatta be

Kocsis Klára elmondta, a sokadalom színpadi programjait úgy állították össze, hogy abban a családok valamennyi tagja találjon kedvére valót. A Határ Menti Összművészeti Fesztiválon mesemondók, népzenészek, énekesek is fellépnek majd. Szombaton a Langaléta Garabonciások gólyalábas utcaszínháza következik. Vasárnap délelőtt a Napsugár Bábszínház adja elő a Csacsifogatot, míg délután Náfrádi Anikó a Macskacicót. A Várszínház előadásai közül pénteken a János vitéz missziót, vasárnap a Közép-Európa Táncszínház gáláját láthatja a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában