sajtótájékoztató

2019.05.03. 17:20

Több százan érkeznek Gyulára az Erkel Diákünnepekre

Eddig hatszázötvenen jelentkeztek az idei gyulai Erkel Diákünnepekre. Ez a szám közel háromszorosa a legutóbbi EDÜ résztvevőinek – jelentette be a rendezvénysorozattal kapcsolatos pénteki sajtótájékoztatón Alt Norbert alpolgármester és Farkas Mária, az EDÜ Alapítványának elnöke.

P. G.

Farkas Mária elmondta, kifejezetten sokan jelentkeztek Miskolcról, de ugyancsak szép számú fiatal érkezik majd Nyíregyházáról és Debrecenből. Gyuláról és Békéscsabáról mintegy százan neveztek eddig, tehát a többség távolabbról utazik majd a fürdővárosi megmérettetésre.

Farkas Mária kitért arra is, hogy a tavaszi szünet miatt kissé, május 8-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt.

Az EDÜ-höz május 26-án kapcsolódik egy sport- és gyermeknap, amire természetesen mindenkit várnak a diákünnep résztvevőitől a családosokig.

A szerző felvétele

Katona Katalin, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a programot bábelőadás, a Bojtorján zenekar gyermekkoncertje, óriási torta, számtalan bemutató, ugrálóvár, lufi- és vattacukor-osztás, ügyességi versenyek is színesítik. Este konfettizápor és meglepetés is várja a látogatókat. A szakember kitért arra, hogy számos sportprogram is szolgálja a kikapcsolódást.

Somi Margó jóga és piláteszoktató 9 órától gerincjógát tart. Délután fél háromtól pedig városi rekordjóga lesz a vezetésével gyerekeknek, amire több mint 120 érdeklődőt várnak.

Dóczi Zita és csapata, a Zita Dance Fitness a Zumbához nagyban hasonló táncos mozgásformával érkezik a programra 10 órától. Sztárvendégük Claudiu Gutu zumba fitnesz instruktor lesz, aki szinte már az egész világot bejárta, és mindenütt ismerik a nevét.

Mint azt Szentlélekiné Csávás Erika fitnesz versenyedző elmondta, 13 órakor kezdődő fitneszdélutánjuk sztárvendége Bánkúti Gabriella világ- és Európa-bajnok mesteredző lesz.

Palkó Noémi életmód mentor fél négytől tart alakformáló tornát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában