Hatvannégy év után tért vissza Csorvásra Dencz Zsuzsa

Dencz Zsuzsa ma Hollandiában él, onnan látogatott haza Magyarországra és Csorvásra is.

Érkezése után azonnal feltolultak az emlékek, 1951 forró júniusi napja, amikor a fapados személyvonat begördült az állomásra, a betegség, a mumpsz, amivel akkor küszködött.

– Családonként szólították az érkezőket, a füvön ültünk, aggodalommal tele, ránk késő délután került sor – emlékezett Dencz Zsuzsa. – Holmink nem volt, huszonöt kilót hozhattunk volna fejenként, a családfő ötvenet. Az Orosházi úton lévő Gombkötőtanyába vittek bennünket, a falutól négy-hat kilométerre, a kövesúttól háromszáz méterre.

És az emlékek csak jöttek és jöttek… Gémeskút az udvaron, a bolhasereg, amit úgy kellett leseperni a lábáról. A főtt sárgarépa, krumpli, amit az első hónapokban ettek. A gyümölcsszedő asszonyok, akik nem voltak kedvesek hozzájuk. Anyukája, bátyja sokáig hiábavaló munkakeresése.

Aratni el tudtak menni, a kazal tetején aludtak. Öröm a keservben az első ajándék, egy bicikli!

– Édesanyámék azt a kevés falatot is megvonták maguktól, így spóroltak rá pénzt – mondta Zsuzsa.

Újabb emlékfoszlány, a másik tanyán élő lány, akit egyszer hazavitt a biciklijén. A lány felült a csomagtartóra, de amikor leszállt, beakadt a szoknyája, ami el is szakadt.

– Jött az anyja a rendőrrel, hogy széttéptem a lánya ruháját. Nagyon megfenyítettek. Az egész a mai napig elszomorít.

Költözés. A Gombkötőtanya után a Kis-Major, a romos Csáky-kastély, a tanya után eldorádó. Az egyik szárnyban lakott a Sárközi család, hat gyerekkel. WC itt sem volt, kapával jártak a ház oldalához. Víz sem volt, a gémeskút jó 500 méterre. Viszont itt lettek állataik, kecske, amit többnyire a kis Zsuzsi fejt. Buksi a kutya, ő volt az egyik legjobb játszópajtása.

A mezőgazdasági munkából is maximálisan kivették a részüket. A tanyán még a selyemhernyó-tenyésztést is kipróbálták, Zsuzsi szedte a leveleket, édesapja etette. Édesanyja egyik ősszel 9 hold kukoricaszárat vágott le, s egy erős mozdulat után megütötte a szemét, levált a látóideghártya, a bal szemére megvakult.

Volt egy jó kis pajtása, Sárközi Erzsike. Hatvannégy évvel később bearanyozta a csorvási napját, amikor vele találkozott!

– Álmomban nem mertem remélni, hogy valaha viszontlátjuk egymást! Nagyon köszönöm azoknak, akik ezt a meglepetést megszervezték nekem! Nem véletlen, hogy 64 év után elmentem Csorvásra.

Emberek. A tanítónő, Kőhalmi Jánosné Marika néni, vele annak haláláig levelezett. Dr. Perneczky Szidónia orvos és Foltényi doktor, akik jók voltak a Dencz családhoz.

S az édesapja, aki művelt emberként könyv, baráti társaság nélkül élt. Levelezés virágnyelven, hiszen mindent cenzúráztak. Vasárnap eljártak a templomba, akkor volt lehetősége egy kis beszélgetésre.

1954-ig laktak Csorváson, az ottani élet az egész Dencz családon mély nyomott hagyott.

Semmijük sem volt, Budapestre nem mehettek vissza, végül Balatonszárszóra kerültek, ahol az előbb odaérkező édesapja olcsó szobát bérelt. Amikor Zsuzsiék megérkeztek, a sógora várta az állomáson, s közölte, hogy a párttitkár elveszi a néni házát, ha minket befogad. Végül rövid ideig a sógoráéknál laktak. Nagy nehezen, de bekerült a siófoki gimnáziumba. Érettségi után Budapestre ment egy szállodalánchoz ipari tanulónak, ahol érettségivel indítottak tanfolyamot.

Kitűnően végzett, hét évig a budapesti Gellért Szállóban dolgozott, onnan került ki Rotterdamba egy cukrászdába. A kitelepítésig német nevelőnője volt, jól beszélte a nyelvet, az olaszt, majd az angolt is megtanulta, így vették fel a cukrászdába. Férjhez ment, két gyermeke kint született, fia 48, lánya 46 éves, mindketten tökéletesen írnak, beszélnek magyarul.

– Hogy távozásunk után szó esett-e Csorvásról? Igen! – mondta Dencz Zsuzsa. – Hogy mennyire változott meg Csorvás? Nehezen tudok rá választ adni. A templomokra emlékeztem, régen ott volt a piac, ahol most a park van. Meg ott rendezték a búcsút is.

Ki volt Dencz Ákos?

Dencz Zsuzsa édesapja, dr. Dencz Ákos (1876-1963), jogi doktor, a Postatakarék-pénztár vezérigazgató-helyettese, 1927-től 1935-ig országggyűlési képviselő és nyolc (!) település díszpolgára volt. Tamásiban később utcát neveztek el róla, a jeruzsálemi Yad Vashem Intézettől megkapta a Világ Igaza kitüntetést zsidómentő tevékenységéért, feleségével együtt. 1963-ban hunyt el Budapesten.