önkormányzati bérlakások

2019.05.10. 19:55

Békésen esélyt adnak a fiataloknak

Jelképesen átadták az Esélyt a fiataloknak – Békés város ifjúságsegítő programja keretében megújult, korszerűsített tizenkilenc önkormányzati bérlakást pénteken délután Békésen.

Papp Gábor

A Karacs Teréz utca 7. szám alatti tömbben történt átadást megelőző sajtótájékoztatón Izsó Gábor polgármester elmondta, előzetesen egy kérdőíves felmérés során felmérték a fiatalok igényeit, akik a lakhatást jelölték meg a helyben maradás legfontosabb tényezőjeként.

Fotó: Imre György

– Ezt követően nyújtottuk be pályázatunkat, amivel 200 millió forintos támogatást nyertünk el, hogy segítsük a generáció tagjait – tette hozzá Izsó Gábor. – Emellett is több ilyen program zajlik a városban.

Kálmán Tibor alpolgármester kiemelte, összesen több mint 90 millió forintot fordítottak az említett tizenkilenc lakás felújítására. A beruházás-sorozat részeként cserélték a külső és festették a belső nyílászárókat. Megvalósult a burkolatok cseréje, felújították az elektromos hálózatot és a lakás gépészetét, valamint festették a falakat. Az ingatlanokba konyhabútort is felszereltek.

A lehetőségre pályázni lehetett. A tizenkilenc – 18 és 35 év közötti – fiatal párnak két évig csak a rezsit kell fizetnie, mindössze annyi elvárás van velük szemben, hogy ez idő alatt rendelkezzenek megtakarítással. Izsó Gábor hozzátette, az Esélyt a fiataloknak program további részeként hamarosan kiírnak egy ösztönző támogatási pályázatot, ami egyebek mellett közérdeket ellátó, önkéntes feladatot végző fiatalokat segít majd, nyelvvizsga és jogosítvány szerzéséhez is lehet támogatásra pályázni, ahogy nemzedék Békésre hazatérő tagjait is támogatják.

Az érintett Karacs Teréz utcai lakásba éppen ezekben a napokban beköltöző Balog Zoltán és párja, Trubó Tünde elmondták, korábban éltek külföldön.

– Két kisgyermeket nevelünk, és szeretnénk előbb-utóbb házat vásárolni, amihez egy nagyon fontos lépés az önkormányzat segítsége – hangsúlyozta a fiatalember. – Mindenképpen itthon akarunk maradni, amihez kiváló lehetőség, hogy csak rezsit kell majd fizetnünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában