épületátadó, galériával

2019.05.08. 17:24

Átadták az új gyulai gyermekosztályt

Történelmi esemény valósulhatott meg a gyulai gyermekosztály történetében a Semmelweis utcai telephelyre való beköltözéssel – hangzott el a megyei kórház szerdai épületátadó ünnepségen.

Vásári Erzsébet

Mintegy tíz évvel a remény felcsillanását követően, idén április 18-ra beköltözhetett Kárpát utcai épületéből a Békés Megyei Pándy Kálmán Tagkórház gyermekosztálya az intézmény központi telephelyére. A részleg új otthonának – melyet Semmelweis tömbnek neveztek el – átadó ünnepségét szerdán tartották.

Fotók: Lehoczky Péter

Az esemény a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Cimbora Gyermektánc-együttes műsorával kezdődött, majd dr. Kovács József országgyűlési képviselő beszéde következett, melyben a Pándy Kálmán Kórház történetéről mesélt a jelenlévőknek. Megemlítette többek közt a Wenckheim család segítségét és dr. Széll Imrét, aki harminckét évig igazgatta egykoron az intézményt. Kifejtette, az osztály Kárpát utcai épületbe való beköltözése után nem sokkal már látszódott, hogy az nem lehet a végleges helye.

Dr. Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta, hosszú éveken át igyekeztek segíteni a gyermekosztály beköltözését, aminek végül a kivitelezési munkálatai egészen rendkívüli időtartam, mindössze nyolc hónap alatt elkészültek. Hozzátette, fő feladatuknak tartja, hogy azokban az egészségügyi intézményekben, melyek alájuk vannak rendelve, olyan huszonegyedik századi körülményeket biztosítsanak, melyeket a dolgozók és a betegek egyaránt megérdemelnek.

Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott beszédében elhangzott, az átadó ünnepség számára is egy érzelmi kérdés, hiszen ezen épület falai között született. Meglátása szerint a régióban szinte nincs olyan család, amely valamilyen módon ne kötődne ehhez a komoly múltú intézményhez. Hozzátette, ennek a kórháznak azonban nemcsak múltja van, hanem jelene és jövője is, amit az ünnepség üzeneteként fogalmazott meg. Végül kifejtette, a gyulai értéktartó közösség – melynek eredményeként megvalósulhatnak többek közt az egészségügyi bővítések is – példaértékű lehet Békés megye valamennyi lakója számára.

A kormánymegbízott gondolatai után dr. Becsei László főigazgató főorvos tartotta meg avató beszédét, melyből kiderült, hogy a Békés megyei gyermekgyógyászati ellátás történelmi eseményt ünnepelhet a rég várt költözéssel. Beszámolója szerint a Kárpát utcai telephely hat évtizedes működése alatt az egészségügyi intézmények infrastruktúrájának követelményei jelentősen megváltoztak, melyeket az a strukturális adottságai miatt már nem tudott teljesíteni az épület. Ráadásul az ellátáshoz szükséges diagnosztikai háttér és a több tudományt, illetve szakterületet érintő feltételek is a mintegy három kilométerre fekvő központi kórházban voltak elérhetőek, így a változtatás indokolt volt.

Elmondta, az átadót követően nem kell többé az újszülötteket kilométereken át szállítani az intenzív részlegre, hiszen ebben az épületben a két osztály közvetlen összeköttetésben van egymással. Továbbá figyelmet tudtak fordítani arra is, hogy a berendezések az egész osztályon életkor szerintiek legyenek és az otthon érzését adják. Emellett a Semmelweis tömbben a higiénés rendszabályok is sokkal betarthatóbbá váltak, ami betegbiztonságot tekintve elsődleges.

Emlékhelyet is avattak

Az ünnepi beszédek után az épület megáldása következett Kittlingerné Tóth Márta kórházlelkész koordinálásával. Majd az anyák megmentőjének, Semmelweis Ignácnak mellszobrát leleplezték le, melyet Széri-Varga Géza szobrászművész alkotott. A gyermekosztály új épületének nevet adó emlékhely létrehozásának ötletgazdája, dr. Párducz László szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvos, gyermeknőgyógyász szakorvos volt. A főorvos szoboravató beszédében elmondta, lassan két éve már, hogy javaslatot tett arra dr. Becsei Lászlónak, hogy a régi H épület a felújítást követően Semmelweis nevét kapja meg, tisztelegve ezzel a világhírű magyar orvos előtt. Hozzátette, a szülészeti, valamint újszülött osztály gyermekosztállyal és Perinatális Intenzív Centrum (PIC) történő összekapcsolásával a Semmelweis-i eszmék egyike jutott kifejezésre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában