beruházás

2019.05.13. 16:09

A Mátyás király utcában folytatódik a gyulai járdaépítés

Újabb beruházással folytatódik a gyulai járdaépítési program – jelentette be a jelenleg zajló fejlesztés helyszínén, a Mátyás király utcában megtartott hétfői sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester.

P. G.

A polgármester elmondta, az önkormányzat a Belügyminisztérium pályázatán 30 millió forintot nyert el a célra, amit további mintegy 6 millió 575 ezer forinttal egészített ki a város.

A több mint 36 millió forintos összegből két szakasz rekonstrukciója valósul meg. Az egyik a Mátyás király utcának a Diófa utca és Szent László utca közötti része, a másik a Halácsy utca–Madách utca–Csókos útnál futó szakasz. Mindkét járda jelentős gyalogosforgalmat bonyolít le, és állapota indokolta a felújítást. A Mátyás király utca érintett részein a rossz aszfaltburkolatú járda helyett betonburkolatú járdát építenek. A kivitelező ezt követően a már említett Halácsy utca–Madách utca–Csókos útnál folytatja majd a munkát.

A polgármester megerősítette: a város minden területen zajlanak építkezések, Gyula valamennyi területét bevonják a város fejlesztésébe, egységes egészként tekintenek a településre.

– A járdaépítések kiemelt fontosságúak fejlesztési programunkban – húzta alá. – Rendkívül lényegesnek tartjuk, hogy a fő útvonalakon megfelelő gyalogúton közlekedhessenek az emberek; hogy a babakocsit megfelelő, normális járdán tolhassák az anyukák, a családok; hogy a kerekesszékeseknek se okozzon gondot a közlekedés, és a város mindenki számára élhető legyen. Hozzátette, körzeti keretekből is zajlanak járdaépítések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában