galériával

2019.04.22. 17:29

Népviselet nem maradt szárazon húsvéthétfőn

Idén is gondoskodtak megyénk legényei arról, hogy ne hervadjanak el a lányok és az asszonyok húsvéthétfőn. A Balassis fiúk lovaskocsin keresték fel a táncegyüttes nőtagjait, míg az eleki Zártszelvény Se locsolócsapata gyalogosan látogatott meg 35 családi házat. A népviseletbe öltözött hagyományőrzők vödrökkel és zenével készültek a jó hangulatú vizes programra.

Nagy-Laczkó Viktória

A békéscsabai Balassi Táncegyüttes férfitagjai borús, szeles, de tavaszias időben gyülekeztek hétfő délben a csoport Luther utcai otthonában. Ki-ki a családi locsolkodás után érkezett a helyszínre, ahonnan a viseletet felöltése után az első állomásra, a Teleki utca felé vették az irányt.

A lovaskocsin utazók fél egyre értek a családi házhoz, amelynek udvarán feltöltötték vödreiket, majd egyesével az udvarra hívták a locsolásra várakozókat. Annak érdekében, hogy a lányok ne tudjanak megszökni a hűsítő víz elől, egy-egy fiú fogta a kezüket jobbról és balról. A hagyományos locsolást – jelen esetben inkább öntözést – a legkisebbek kezdték: az óvodás- és iskoláskorú legények méretükhöz illő kis vödörrel adtak ízelítőt a reszketőknek. Az ekkor még enyhén átázott ruhák nem maradtak sokáig szárazon, a néptáncosok egymást követően borították a sikítozó, menekülő lányokra a veder teljes tartalmát.

Az öntözések között, a víz pótlásakor megtudtuk, nem csak a lányokat érdemes sajnálni, hiszen a fiúknak egész délutáni elfoglaltságot jelent a nemes feladat. De kiderült az is, a látszatra könnyedén elsajátítható mozdulat tökéletesítése mögött hosszú évek munkája áll.

Mlinár Pál, a Balassi Közalapítvány vezetője elárulta, a hagyományos locsolkodást 1947-ben kezdte az együttes, de míg korábban biciklivel és gyalog járták körbe a házakat, 1990 óta áttértek a lovaskocsizásra. Ifjabb Mlinár Pál, a táncegyüttes művészeti vezetője pedig kiemelte, mivel nagyon sok női tagja van az együttesnek, ezért az érintettek három helyszínre gyűltek össze, ahol csoportosan várták a legényeket. A hagyományőrző programot végül locsolóbál zárta este a Balassi székházában.

A Zártszelvény Se hagyományőrző csoport tagjai immár harmadik alkalommal öltöttek népviseletet és vettek vödröt a kezükbe, hogy a magyar népszokás szerint meglocsolja hölgyismerőseit, családtagjait és barátait húsvéthétfőn. A 13 fős csapat reggel 8 órakor indult el Elek központjából, s a késő délutáni órákig látogatta a családokat. A legények minden hölgyet az otthonában kerestek fel, akiknek muzsikaszóval is készültek.

– Az egyesületünk tagsága, sok más érték mellett, kiemelt célként tekinti nemzeti hagyományaink ápolását és gyakorlását, annak érdekében, hogy ne merüljenek feledésbe gyönyörű népszokásaink. Eleken elsősorban gyalogosan kerestük fel a lányokat, de a nagy távolság miatt kénytelenek voltunk gépjárműveket is bevonni az utazásba, hiszen nemcsak a városunkban, hanem Kétegyházán, Gyulán, Békéscsabán és Mezőberényben is meglocsoltuk a lányainkat – árulta el Szelezsán György egyesületvezető. Majd hozzátette, a húsvéti program évről évre egyre népszerűbb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában