BÉKÉSCSABA

2019.02.18. 07:34

Visszatérhetnek a kisgyermekek az óvodába

Az igazgató személye és a fejlesztések kapcsán a jaminai Mackó-Kuckó Óvoda is témával szolgált a békéscsabai közgyűlés legutóbbi ülésén.

L. B.

Egy kérdésre válaszolva Szarvas Péter polgármester elmondta: az Orosházi út 2. szám alatt megfelelő ütemben halad az energetikai beruházás, ennek megfelelően pedig vélhetően márciusban – ahogy ígérték – visszaköltözhetnek a gyerekek a Tégla Közösségi Házból az óvodába.

Az Orosházi út 56. szám alatti telephely felújítása nem indult el. Tímár Ella, a közbeszerzési bizottság elnöke ismertette: lefolytatták a közbeszerzési eljárást. Ha az önkormányzat biztosítja a kellő forrást, akkor elindulhat a munka, és vélhetően nyár végére, ősz elejére be is befejeződik a beruházás.

A városi közgyűlés arról is döntött, hogy pályáztatás nélkül újra bizalmat szavaz a jelenlegi igazgatónak, akinek megbízatása idén nyáron telik le. Mindez azt jelenti, hogy augusztus 1-től 2024. július 31-ig, tehát újabb öt évig Botta-Dukátné Orczifalvi Éva vezeti az intézményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában