Doboz

2019.01.06. 09:35

Lecserélik a fogorvosi széket

Javulhat a település fogorvosi szolgáltatása – tudtuk meg az önkormányzattól. Köves Mihály polgármester elmondta, jelenleg pályázati forrás nem áll rendelkezésre, viszont az ellátás folyamatossága érdekében mindenképpen szükséges egy másik fogorvosi egység beszerzése, ugyanis problémák vannak a fogorvosi szék műszaki állapotával.

B. O.

A polgármester hozzátette, a jelenleg használt széket pályázati és saját forrásból szerezte be az önkormányzat még a kilencvenes években, de ma már olyan problémák is vannak, melyeket nem lehet orvosolni.

Lecserélik a meglévő fogorvosi széket /Illusztráció: Shutterstock/

– Lehetőségünk van egy jó állapotú, használt fogorvosi egység beszerzésére bruttó 3,8 millió forintért. Egy új gép ennek a duplájáért lenne beszerezhető. A doktornő úgy nyilatkozott, hogy ezzel a használt géppel is tökéletesen el tudja látni sok évig a feladatát. A képviselő-testület a tartalékkeret terhére döntött a használt fogorvosi egység beszerzéséről, mivel a feladatellátási megállapodás úgy szól, hogy az önkormányzat feladatát képezi a nagy értékű tárgyi eszközök beszerzése – részletezte Köves ­Mihály.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában