2019.01.05. 11:20
Három település szennyvíztisztító telepe újulhat meg
Közel hatmilliárd forintból újulhat meg három megyei település szennyvíztisztító telepe. Míg Mezőberény és Dévaványa esetében korszerűsítésről, addig Békésszentandráson kapacitásbővítésről is szólnak a tervek. A fejlesztést az Alföldvíz Zrt. az érintett önkormányzatokkal közösen kezdeményezte.
Fazekas Zoltán, az Alföldvíz Zrt. technológiai osztályának vezetője az előzményekről szólva elmondta, egy 2016-os kormányhatározat tavaly év végi módosítása kapcsán Békésszentandrás, Dévaványa és Mezőberény is bekerült a Környezet és Energia Hatékonyság Operatív Program beruházásra jogosulttá vált települései közé.
– A projektek hozzávetőlegesen azonos műszaki tartalommal valósulnak meg. A telepek korszerűsítése mellett a szennyvízcsatorna-hálózat elöregedett szakaszainak rekonstrukciójára is lehetőség van, erre településenként, a beruházás összegének mintegy 5 százaléka fordítható – fogalmazott Fazekas Zoltán.
Békésszentandrás közel 1,1 milliárd forintos összegben bővítheti a szennyvíztisztító telepét. Sinka Imre polgármester elmondta, a telep egykoron a lakosság ellátására lett tervezve, azonban 2010-től az ipari fejlődésnek köszönhetően megemelkedett a szennyvízterhelés, többek között ezért is van nagy jelentősége a bővítésnek.
– A túlterheltség miatt folyamatos bírságot kell fizetnünk. Ha megvalósul a fejlesztés, ezek az összegek megmaradnak. Továbbá Békésszentandrás erősen a turizmusra épít. Míg a lakóingatlanok száma 1400 körül mozog, addig 1250 üdülőingatlant tartunk nyilván. Ebben a mintegy 28 kilométeres övezetben csak részben van kiépítve az ivóvíz- és szennyvízhálózat. A jövőben lehetőség nyílik az üdülőövezet teljes körű csatornázására is, amelynek előfeltétele a szennyvíztelep bővítése.
Dévaványán is nagyarányú a szennyvíztisztító telep túlterheltsége, amely még az 1980-as években épült. Emiatt a város folyamatosan kapja a vízszennyezési bírságot – tudtuk meg Valánszki Róberttől, Dévaványa polgármesterétől.
– A szennyvízhálózat kiépítettsége 100 százalékos, a rákötések aránya 96 százalékos. Ezzel a megnövekedett hálózati terheléssel már nem boldogul a telep. Szinte minden évben előfordult olyan, hogy mikor hirtelen, jelentős mennyiségű csapadék hullt, az bekerült a hálózatba, ami miatt a település délibb, alacsonyan fekvő részein lévő csatornákból visszafolyt a szennyvíz – árulta el Valánszki Róbert. Hozzátette, ha véglegessé válik a kormányzati döntés, a település mintegy 1,5 milliárd forintot fordíthat a telep korszerűsítésére.
A projekttel szembeni szakmai elvárás, hogy Magyarország megfeleljen az uniós jogi követelményeknek a kijelölt határidőig. A pályázati kiírás még ez év januárban megtörténhet, ezt követően az érintett települések az Alföldvíz Zrt.-vel mint üzemeltetővel működnek közre a fejlesztésekben. A tervezés és közbeszerzés előkészítése még ebben az évben megtörténhet, a művek kivitelezése pedig 2020-ra várható.
Hárommilliárd Mezőberénybe
Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a mezőberényi szennyvíztisztító telep fejlesztésével kapcsolatban is előrelépés történt. Mint azt Siklósi István polgármestertől megtudtuk, a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a mezőberényi létesítmény is a fejlesztendő telepek között szerepel.
A projekttervet jövőre nyújthatják be a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében. A megvalósítás a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nkft.-vel közösen történik majd.
Kifejtette, a telepen jelenleg korszerűtlen, elavult technológia működik, emiatt nem lehet a szabványoknak megfelelő környezetterhelési határértéket elérni. Mindezek eredményeként a város költségvetéséből folyamatosan környezetterhelési bírságot kell fizetni.
A beruházás azért is fontos, mert a környezet megóvása szempontjából rendkívül lényeges, hogy milyen vizet vezetnek vissza a Körösbe. Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor leghamarabb jövőre kezdődhet el a beruházás.