2019.01.30. 17:42
Átadták a felújított gyulai Szivárvány Otthont
Ünnepélyes keretek között adták át a 125 millió forintból felújított és kibővített gyulai Szivárvány Napközi Otthont szerdán.
Kiss Szabolcs, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye vezetője köszöntőjében elmondta, a fejlesztés eredményeként a fogyatékossággal élők nappali ellátása egy olyan intézményhez jutott, mely speciálisan, egyénre szabottan szolgálja az ellátottak érdekeit, illetve támogatja a szakmai munkát.
Dr. Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, fejlesztési programjuk egyik kiemelt célja szociális és oktatási-nevelési intézményeik folyamatos korszerűsítése. Ezen a téren is többmilliárdos fejlesztést valósítottak meg az elmúlt időszakban, s szerdán is egy egyedülálló intézményt adhattak át. A gyulai önkormányzat az elmúlt években elnyerte a tehetségbarát, az idősbarát és a családbarát önkormányzat címet. A közelmúltban pedig a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa a Befogadó Magyar Település címet ítélte oda a városnak.
Alt Norbert alpolgármester kifejtette, gyakorlatilag a nulláról indulva modernizálták az intézményt. Az energetikai korszerűsítések és egyéb felújítások mellett boccia pályát, fedett teraszt és úgynevezett Snoezelen szobát is kialakítottak. A tervek között szerepel egy bentlakásos intézmény létrehozása is.
Dr. Kovács József országgyűlési képviselő fontos fokmérőnek nevezte, hogy egy társadalom és egy kormány miként viszonyul a gyerekekhez, az idős emberekhez és a fogyatékossággal élőkhöz. Úgy vélekedett, az elmúlt években komoly pozitív változások történtek.
Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár elmondta, a fogyatékosságügynek 1990-ben súlyos örökséggel kellett szembe nézni. Korábban ugyanis az intézményi ellátás a települések szélén található, a településeken kívüli intézményekre korlátozódott.
– Mindez megszüntette a párbeszédet, azt, hogy mindennapok természetességével lehessen beszélni a kérdésekről – tette hozzá. – Attól, hogy egy családban fogyatékossággal élő gyermek vagy felnőtt él, természetes tagja a településnek, az országnak. A gyulai intézménynek ez az egyik fontos üzenete.