Kétegyháza

2018.12.07. 17:15

Teljesen megújult a kétegyházi intézmény

Ünnepélyes keretek között adták át péntek délelőtt a település felújított Idősek Nappali Intézményét. A beruházásra mintegy 73 millió forint forrást nyert az önkormányzat.

N.-L. V.

A TOP-os forrásból teljesen felújították a régi épületet (szigeteltek, elvégezték a padlózat, a nyílászárók és a tetőhéjazat cseréjét, korszerűsítették a fűtési rendszert, kifestettek, új bútorokat szereztek be), valamint egy új épületszárnyat is építettek, melyben egy szociális helyiség, egy iroda és egy a mozgáskorlátozottak számára is használható mosdó kapott helyet.

Kása Róbert (kormányhivatal), Zalai Mihály, Herczeg Tamás és Kalcsó Istvánné. Fotó: I. Gy.

Kalcsó Istvánné polgármester köszöntő beszédében kiemelte a beruházással kapcsolatban, a kivitelező rövid idő alatt, a vállalt határidőn belül végezte el a munkát.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő azt mondta, a TOP-os fejlesztés azt is szolgálja, hogy az év minden napján oda lehessen figyelni arra a generációra, amelyik egyre nagyobb lélekszámban él Kétegyházán is.

Zalai Mihály a megyei önkormányzat elnöke ismertette, Kétegyházán a mostanival együtt 7 TOP-os pályázatot valósul meg az elkövetkező időkben 368 millió forint értékben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában