egészség

2018.12.14. 17:28

Hidegben nagyobb hangsúlyt fektessünk bőrünk ápolására!

A száraz, viszkető, repedező és érdes hatású bőr számos ember mindennapjait keseríti meg a téli időszakban. A kellemetlen panaszokat azonban a megfelelő ápolással elkerülhetjük – tudtuk meg a megkérdezett szakembertől.

Vásári Erzsébet

A téli időszakban érdemes zsírosabb krémekkel ápolni a bőrünket. Illusztráció: Shutterstock

Dr. Patai Györgyi felnőtt- és gyermekbőrgyó­gyász elmondta, a téli bőrszárazság a hideg beálltával jelenik meg a kinti és a benti hőmérsékletkülönbség miatt. Ilyenkor az épületekben a fűtésből adódóan alacsony páratartalom alakul ki és a száraz levegő külső tényezőként hat bőrünkre. Hozzátette, ebben az időszakban a normál bőr is könnyen kiszárad, az érzékenyebbek pedig szinte biztosan a viszkető, kirepedezett és érdes testfelületektől szenvednek.

A téli időszakban érdemes zsírosabb krémekkel ápolni a bőrünket. Illusztráció: Shutterstock

A bőrgyógyász a védekezéssel kapcsolatban elmondta, megelőzésként az őszi és téli hónapokban mindenképpen hordjunk kesztyűt és sapkát, mert azok használatával melegen tarthatjuk bőrünket, így megvédhetjük a fent említett külső hatásoktól. A továbbiakban a benti helyiségek párásítását ajánlotta. Kiemelte, amennyiben erre párásítógépet használunk, úgy annak megfelelő karbantartására (a folyadék gyakori cseréjére) mindenképp figyeljünk oda a penészedés elkerülése miatt.

Dr. Patai Györgyi ezt követően a bőrápolásra tért ki, ami a szárazság elkerülésének egyik alapvető pontja. Elmondása szerint a témában leginkább érintett területek az arc és a kéz, de egyes esetekben a testfelület egésze is száraz lehet. Az arc- és kézkrémek között manapság már igen széles választék érhető el, ezeknél azonban fontos, hogy olyat válasszunk, ami a megfelelő vitaminokkal (A, E és C) van ellátva, ezentúl olajat is tartalmaz. Hozzátette, sokan a széles termékskála ellenére megmaradnak a hagyományos, gyógyszertárakban kevert készítményeknél, melyekkel szintén megoldható a hidratálás.

­Illetve a gyógyszertárakban elérhető dermokozmetikumokat említette még az ápolásnál, amelyekből arckrémek, kézkrémek és testápolók is kaphatóak. Ezek olyan anyagokból vannak előállítva, amiket szinte biztos, hogy minden bőrtípus tolerál. Továbbá a mélyhidratálást emelte ki, amit szérumokkal vagy pakolásokkal érhetünk el és tartósabb eredményre vezetnek, illetve a heti egyszeri bőrradírozás is javasolt.

A szakember kiemelte, a hideg időszakban a hosszú kádfürdők helyett érdemesebb a tusolást választani, mert az előbbi rendkívüli módon szárítja a bőr lipidköpenyét. Az olajos tusfürdőkkel ­való zuhanyzás azonban a testápolás egyik része lehet. Visszatérve az A-, E- és C-vitaminokra elmondta, fontos, hogy azokat ne csak krémek formájában, hanem táplálkozással is a szervezetünkbe juttassuk.

A súlyosabb tüneteket, a bőr repedezését, esetleg a vérzés megjelenését, ami nem mulasztható el a fent említett ápolással, ekcémára való hajlamnak írta le dr. Patai Györgyi. Ebben az esetben a bőrgyógyászati vizsgálatot javasolja, ahol a szakemberek bőrnyugtató készítményeket írhatnak fel. Annak ellenére, hogy számos bőrgyógyászati panasz okozói lehetnek belső, szervi problémák, a bőrszárazság esetében ez nem bizonyosodott be, ez sokkal inkább genetikai dolog, főként olyankor fordul elő, ha a családtagok között van ekcémás vagy asztmás beteg.

Zsírosabb krémeket használjunk!

Feketéné Barabás Beáta békéscsabai kozmetikus elmondta, a fűtési szezon miatt a ­benti száraz levegő, valamint a ­kinti szél és hideg gyorsan elvonja a nedvességet a bőr felszínéről. Ettől a pólusok zártak lesznek, csökken a faggyútermelés, ezentúl kevesebbet, vagy egyáltalán nem izzadunk, így bőrünk hidratáltsága csökken. Utóbbival együtt az ellenálló képessége is mérséklődik, ezért nehezebben védekezik a külső hatások ellen. Ilyenkor érdemes minél zsírosabb, táplálóbb és adalékoktól mentes krémeket használni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában