lőkösháza

2018.11.01. 19:45

Lélekharangot avattak a lőkösházi temetőben

Szentmisével kezdődött csütörtökön, mindenszentekkor a harangavató ünnepség a helyi Fatimai Szent Szűz Plébániatemplomban.

Nyemcsok László

Fotó: Imre György

A misét dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök tartotta az elhunyt lőkösháziak lelki üdvéért, koncelebrált Fazekas Gusztáv plébániai kormányzó. Ezt követően a községi temetőben felavatták és megszentelték a lélekharangot. Műsort adott a testvértelepülés, Kisiratos Salbeck vegyeskórusa.

Fotó: Imre György

Szűcsné Gergely Györgyi, Lőkösháza polgármestere ünnepi beszédében elmondta, a képviselő-testület 2016 elején döntött úgy, hogy a temető akkor teljes, ha abban egy lélekharang is található, mely méltó helyen és minőségben készül el. A bejelentést követően azonnal jött egy a felajánlás Braun Attilától, a Bréda-kastély tulajdonosától, hogy a haranglábhoz szükséges tölgyfát ő biztosítja. Két év telt el, mire megtalálta a fafaragó mester számára is megfelelőt. A harangláb Mórocz Sándor szabadkígyósi fafaragó művésznek az alkotása. Rajta a készítés éve, Lőkösháza címere, valamint egy felirat: ,,Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom, a villámokat megtöröm.”

A faragás lábánál tulipán található, mely a nőt, az asszonyt szimbolizálja. A rozetták az állandóságot és az élet körforgását jelképezik. A felső, összekötő fán rajta van még a Nap és a Hold székely szokás szerint.

Fotó: Imre György

Az önkormányzat tavaly kiválasztotta és megrendelte a harangot az őrbottyáni aranykoszorús öntőmestertől, Gombos Miklóstól. Műhelyében keresték fel, megtekintették jó néhány már elkészült remekét, és ezt követően választották ki a község számára legmegfelelőbb darabot. A gyártás ezt követően elkezdődött, és több mint fél évig tartott. A bronzharang 22,5 kg súlyú és 35 cm átmérőjű. A talapzat térköveit a helyi közfoglalkoztatottak készítették el. A faragás és a harangöntés egymillió forintos költségét az önkormányzat vállalta magára.

Szűcsné Gergely Györgyi hangsúlyozta, remélik, hogy Lőkösháza legújabb harangjának hangja az örök élet felé vezető úton sokáig kíséri az elhunytakat, de minél ritkábban hallják a hangját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában