szakképzés

2018.11.15. 13:50

Cselekvési terveket fogadott el a munkacsoport

Formálódik és a tervek szerint hamarosan megkezdheti munkáját a Békés Megyei Vállalkozói Kerekasztal, amely a cégek, az önkormányzatok, a kormányhivatal és képző intézmények szereplőinek együttműködése mentén szolgálná a szakképzés fejlődését, előrelépést is – közölte a megyei szakképzési munkacsoport szerdai zárórendezvényén Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

Papp Gábor

A Békés Megyei Kormányhivatal a megye demográfiai és munkaerő-piaci helyzetének stabilizálása és a munkaerőhiány sikeresebb kezelése érdekében kérte fel év elején a foglalkoztatási és szakképzési helyzet javításáért tenni tudó és kívánó szervezeteket, hogy vegyenek részt a grémium munkájában. A munkacsoport cselekvési terveket készített, amelyet szerdán a Békéscsabai Szakképzési Centrumban megtartott tanácskozáson fogadtak el.

Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott köszöntőjében elmondta, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzéssel kapcsolatos tanulmánya ösztönözte a kormányhivatalt arra, hogy hidat töltsön be a munkáltatók, a munkavállalók, illetve a fiatalok között.

– A kormányhivatalnak nem csak lehetősége, hanem kötelezettsége is, hogy felvállalja ezt a társadalomszervező, közvetítő szerepet – hangsúlyozta.

Takács Árpád kitért arra, hogy a szakképzésnek volt egy olyan problémája, amely szerint a múlt tapasztalatait feldolgozva, a jelenben akartak választ adni arra, hogy milyen szakembereket képezzenek.

– Ez azonban csak tűzoltó munkának számított – ecsetelte. – A munkacsoport felállítása kapcsán nagyon sok munkáltató véleményét kikértük. A cégek már pontos képpel, tervekkel rendelkeznek a következő három-öt évre. Így ezt figyelembe véve nekünk is tudnunk kell, hogy miként készüljünk fel a jövőre. A vállalkozók pontos prognózissal rendelkeznek, ami alapján látható, hogy milyen szakemberekből lesz hiány 3-5 év múlva. Ezt figyelembe véve, valamint a 4. Ipari Forradalom, illetve a digitalizáció jegyében strukturálisan át kell tekintenünk szolgáltatásainkat a munkaerő-piaci képzéseket, a mentorálásokat, és cselekvési terveket kell kidolgoznunk.

A kormánymegbízott kifejtette, az említett cselekvési tervek megszülettek, amit mostantól valóssággá kell váltani.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő rávilágított: a foglalkoztatás, a szakképzés terén mindig dinamikusan változó körülmények között kell helytállni.

– A szakképzési munkacsoport tevékenysége alkalmas arra, hogy segítse a helyzethez való alkalmazkodást – fogalmazott. Bejelentette, formálódik a terv a Békés Megyei Vállalkozói Kerekasztal létrehozására.

Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte, az elmúlt években jelentős változás állt be abban, hogy a cégek miként vélekednek a jövőről.

– 2010-ben még csak a vállalkozások, cégek 25 százaléka vélekedett optimistán a jövőről, arról, hogy milyen üzleti helyzetben vannak – tette hozzá a helyettes államtitkár. – 2017-ben ez az arány már meghaladta az ötven százalékot. 2013-tól gyors ütemben nő az ipari termelés, 2017-18-ban felgyorsult a lakásépítések száma, több ezer milliárdnyi támogatás érzik a magyar gazdaságba.

– A cégek ezen támogatások segítségével, illetve saját erőből jelentős fejlesztéseket valósítanak meg – húzta alá. – A növekedési kilátások pedig kedvező változást jelentenek a magyar gazdaság életében. A harmadik negyedéves gazdasági növekedés elérte az 5 százalékot. A Pénzügyminisztérium előzetes becslése 4,3 százalékról szólt, a nemzetközi szervezetek pedig alacsonyabbra becsülték ezt a számot. Az 5 százalék messze túl van az unió növekedési ütemén.

Marczinkó Zoltán István szólt arról, hogy a munkanélküliség 2010-től folyamatosan csökken hazánkban. Kezdetben a mérséklődés egy-két tizedszázalék volt, 2013-tól azonban egy rendkívül intenzív csökkenés érzékelhető. A 15-64 évesek között a foglalkoztatási ráta közelíti a 70 százalékot, ami uniós összehasonlításban is magas számnak számít. A kormányzat által 2010-ben vállalt egy millió új munkahely teremtése jó ütemben halad, több mint 800 ezer munkahely létesült eddig, amivel kapcsolatban a helyettes államtitkár rendkívül lényegesnek nevezte, hogy az érintettek nagy többsége az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedett el. A munkanélküliség mára 3,7 százalékra csökkent, amivel párhuzamosan munkaerőhiány érzékelhető több területen is. Fontos feladatként jelölte meg az atipikus foglalkoztatási formák meghonosítását.

Mint a Békés Megyei Kormányhivatal tájékoztatásából megtudtuk, a Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója a nyolc tagintézményben, 850 munkavállalóval mintegy 6 ezer 200 diáknak 100 szakmát oktató intézmény felépítését, képzési struktúráját ismertette.

Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztálya vezetője az agrár-vadász, a kereskedelem-ipar, illetve egészségügy, turizmus egyéb szolgáltatás szakterületeket összefogó alcsoportok által elvégzett munkát ismertette. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy rövid, közép, illetve hosszú távú cselekvési terveket egyaránt megfogalmazott a Szakképzési Munkacsoport. A cselekvési tervek célja, hogy az abban rögzített feladatok elvégzésével a munkacsoport hozzájáruljon a gazdaság igényeinek megfelelő szakképzési rendszer működtetéséhez, ahhoz, hogy a megye fiataljai a megyén belül részesüljenek a megfelelő színvonalú oktatásban, szakképzésben, illetve ugyanitt jussanak munkához.

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője Mészárosné Szabó Anna – egyebek mellett – a duális képzés további kiterjesztésének fontosságát és minőségének javítását hangsúlyozta előadásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában