Pápa Attila vallja, hogy a lovat mindig szeretni és tisztelni kell

A májusi Sarkadi Vágtát követően a fővárosban, a Nemzeti Vágtán is megmérettette magát több megyei település: Vésztő, Sarkad, Mezőgyán és Biharugra. Budapesten Biharugra szerepelt a legjobban, mivel Írisz nyergében Pápa Attila megnyerte a kilencedik előfutamot – abban futott Mezőgyán és Sarkad is –, és a második középfutamban is egy ideig az élen állt, azonban végül be kellett érnie az ötödik helyezéssel – így nem jutott a döntőbe.

– Hatalmas élmény a Nemzeti Vágtán szerepelni, a Hősök terén, csodálatos környezetben versenyezni – kezdte Pápa Attila. Elmondta, hogy a kanyarok előtt mindig nagy levegőt vett, olyan érzése volt, mint amikor a hullámvasúton a lejtmenetek következnek. A középfutamról megjegyezte: bár remek rajtot vettek és egy ideig az élen álltak, Írisz egy ütést kapott és el is fáradt a végére.

Pápa Attila hozzátette, a Sarkadi Vágta után másodszor versenyzett Budapesten Írisszel, a hatéves lóval, ami gidrán fajta, azonban telivérvér is csörgedezik benne. Úgy véli, hogy nemcsak egy patás nyergében jelent meghatározó élményt a Nemzeti Vágta, a Biharugráról a fővárosba utazó, nagyjából húsz-harminc tagú szurkolótábor is kellemesen szórakozott – főleg annak fényében, hogy Biharugra megnyerte az előfutamát.

– Nem vagyok profi, így csak elképzelésem van arról, miként lehet felkészülni egy ilyen versenyre. De az biztos: a történet több összetevőből áll – folytatta. Egyrészt megfelelő takarmánnyal kell ellátni a lovakat, másrészt nem mindegy, hogy hosszú vagy rövid távot megy a patás. Számít a lovas súlya is, egy 1600 méteres távon minden plusz kilogramm egy lóhossznyi mínuszt jelent. Érdekesség, hogy a zsoké maga is leadott tíz kilogrammot, így 63 kilogrammal pattant Írisz nyergébe a fővárosban.

Pápa Attila elmondta, otthon teljesen másként viselkedik Írisz – aminek hivatalos neve Balu Gidrán-1 Írisz –, hazai környezetben nyugodt. Ugyanakkor felnyergelt állapotban a Sarkadi Vágtán és a Nemzeti Vágtán is alig lehetett visszafogni. Érezte és tudta, hogy versenyezni fog, hogy rajta lesz – ha nem is az egész világ, de – az ország nagy részének, több millió embernek a szeme.

– A lovat nemcsak szeretni kell, hanem ismerni és tisztelni is. Tudni kell, hogy mit lehet tőle elvárni, olyat tilos kérni, amit nem tud megcsinálni, mert úgyis csak ellen fog szegülni – magyarázta. Pápa Attila szerint csupán pálcával képtelenség eredményt elérni. A Nemzeti Vágta tanulsága számára az volt, hogy komoly munkát és odafigyelést igényel a felkészülés – és mindezek mellett sem garantált az eredmény, a siker, hiszen egy versenyen bármi előfordulhat.

Örömteli, hogy Biharugrát Pápa Attila személyében bihar­ugrai lovas képviselte biharugrai lóval. A zsoké húsz éve foglalkozik lovakkal, de elsősorban nem versenylovakkal, hanem fogatok elé való nóniuszokkal. Fogathajtó-viadalokon is részt vesz, ott nem feltétlen a gyorsaság, hanem az ügyesség számít. A lovasversenyekhez képest a Nemzeti Vágta egy tipikus lóverseny; a kettőt össze sem lehet hasonlítani.

Civilben vadőrként dolgozik

Pápa Attila civilben a helyi vadásztársaság kötelékében vadőrként dolgozik, és hobbiként, szabadidejében foglalkozik a lovakkal.

Közel áll hozzá a természet, és már gyermekként eldöntötte, hogy ezt a hivatást választja magának. Édesapja sportvadász volt, tehát korán belekóstolt ebbe a világba. A munkáját változatosnak tartja, az pedig hatalmas szabadságot jelent számára, hogy az ideje nagy részét kint töltheti a szabadban, a természetben, miközben gondoskodik a vadállományról.