Gyula

2018.09.12. 15:32

Ötvenedik évfordulóját ünnepelte az idősek klubja

Az Illés Panna népdalkör tagjainak műsorával, citeraszóval, friss süteményekkel és közös ebéddel ünnepelt szerda délelőtt a Temesvári Úti Idősek Klubja. A rendezvény apropóját a klub fennállásának 50. évfordulója szolgáltatta.

N.-L. V.

Az egész napos programon sok, a környéken élő nyugdíjas tette látogatását, s a városvezetés részéről jelen volt Görgényi Ernő polgármester, valamint Kiss Szabolcs képviselő, aki virágcsokorral köszöntötte Reményi Józsefnét a városi szociális intézmény egykori igazgatóját és Mengyán Judit volt klubvezetőt, s közben elmondta, idén harmadik alkalommal tartanak Gyulán ehhez hasonló félévszázados évfordulót.

Benépesült a nyugdíjas klub kertje

A polgármester külön köszöntötte a jelenlévőket. Úgy fogalmazott, az elmúlt öt évtized azokról az emberekről szólt, akik megtalálták a magány elleni orvosságot a klubban, valamint azon dolgozókról és vezetőkről, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a környék nyugdíjasainak élete szebb és tartalmasabb legyen.

Fotók: Lehoczky Péter

– Gyula az idős klubok létesítésében is az élen járt Békés megyében, hiszen térségünkben itt, Máriafalván jött létre az első nappali klub 1968. július 19-én. Akkor még csak csírájában volt jelen az a társadalmi jelenség, ami manapság egyre elterjedtebb, nevezetesen az, hogy egyre kevesebb fiatal tud gondoskodni egyre több idős emberről. Éppen ezért ma nagy a társadalom felelőssége, feladatunk van arra vonatkozólag, hogy olyan intézményrendszert működtessünk, amely segíteni tud a családoknak. Ebben a rendszerben a legfontosabb teendő a nappali ellátás nyugodt működtetése, hiszen mindannyiunknak az a célja, hogy idős polgártársaink a lehető legtovább a saját házukban, lakásukban élhessek le az életüket – fogalmazott a városvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában