Fizetett is a Viszkis rabló a nagyszénási közönségnek

– Nem szívesen ülök. Ültem már annyit, mint varjú az ágon – poénkodott Ambrus Attila, de az Ázsia express idején szerzett barát, R. Kárpáti Péter törött karját látva ő is inkább a fotel kényelmét választotta a beszélgetéshez. A beszélgetőpartner felvezetőjében úgy fogalmazott, Ambrus a büntetés-végrehajtás célját maradéktalanul teljesítette. Nem zsiványságot tanult, hanem diplomát és szakmát szerzett az iskolapadban. Szabadulásakor barátai jóvoltából nem hajléktalanszállón kezdhetett új életet. Műhelyt építettek, és a Viszkis munkához látott.

– Nem azért vagyok itt, hogy reklámozzam a bűnt. Amit csináltam, arra nem vagyok büszke. Amit elkövettem, azért ültem elég vastagon. Számokban kifejezve: 6 év alatt 195 milliót raboltam, 17 évre ítéltek – sorolta a közlékeny, megnyerő, „nagydumás” Viszkis, majd meglepő fordulatot vett a gyorsan interaktívvá vált találkozó. A róla készült filmet sokan látták, ám arra kérdésre, kinek nem tetszett, egy helybéli férfi felnyújtotta a kezét. Megindokolta, majd a Viszkis visszafizette a mozijegye árát.

Arról is szó volt, hogy Ambrus Attila mennyire megosztó figura. Voltak, akik rablásai idején szurkoltak neki, más ma is imádkozik (banki alkalmazott), hogy a pokolba kerüljön. A piaci vásározók se kedvelik, hiszen médiafelületeinek köszönhetően kelendőbb az ő portékája.

Ambrus Attila elárulta, mi vezette őt a bűn útjára. Nem kósza gondolat.

– Amikor embertársaimra fegyvert fogtam, odáig nem volt egyszerű utam. Gyerekként mindent elloptam, voltak balhéim. Sok bűnügyi témájú könyvet olvastam. Volt egy értelmiségi családból származó barátnőm. A szülei azt kérdezték tőlem, milyen perspektívát tudok nyújtani a lányuknak. A szót se ismertem. Akkoriban a tuti bizniszem – medvebőröket csempésztem Romániából – is bedőlt, a bevételeim elapadtak. Játékfüggőségemhez is kellett a pénz. A bankbiztonság nem volt tökéletes, az őrök képzettsége sem 1993 környékén. Dolgozott bennem a pénz, az adrenalin. Raboltam. Volt, hogy virágcsokorral érkeztem a bankba, mert abban volt a fegyverem, majd mentem edzésre. Jól éltem a mások pénzén, rengeteg élményt gyűjtöttem. Ha nem kapnak el, teaszűrővé lőnek vagy nem tudom.

A börtön mentette meg – állítása szerint. Apja meghalt, de csak az zakatolt a fülében, amit ő mondott: Fiam, a börtönben fogsz megrohadni!

– Ha nem változok, igaza lesz! Nem akartam, hogy beváljon a jóslata. Az ingerszegény környezetben, a kopasz falak és gazemberek társaságában, ahol az erő nyelvén lehet csak kommunikálni, hogy lehet ezt túlélni? Tizenhét éven át kártyázással? A börtön hierarchiájában lehetsz valaki, de ha szabadulsz, a kinti, szabad életben senki leszel. Ez járt a fejemben. Szalmafonást és fazekasságot lehetett tanulni. Én az utóbbit választottam. Szabadulásomkor 37 ezer forintom, 24 doboznyi kerámiám volt és az eszközeim. Ez volt a kezdő tőkém, amivel az első vásárban 500 ezer forintot kerestem.

A többit már ismerik az olvasók. A médianyilvánosságot mindig is jól kezelő Viszkisről könyv jelent meg, film készült, miközben szorgalmasan készíti a kerámiáit. Feleségével éppen babát várnak. Kislányuk lesz.

– Nem tagadok le semmit. Ha a kislányom felnő, én akarom elmondani neki, milyen életet élt az apja. Ahogy én is, ő is okuljon belőle. Az én utam nem követendő.

Az élet fintora: bankbiztonsági cég arca

Ambrus Attilát szabad emberként imádták a nők. A börtönévek alatt több száz levelet kapott (de nem kézhez).

– Mindenki gyereket akart nekem szülni. Azt gondolhatták, valahol az elásott pénz vár majd ránk – mondta nevetve.

Egykori elfogásakor mérlegelt a Viszkis: nem tanúsít ellenállást, különben szitává lövik. Azóta arra is rájött, nincs tökéletes bűntény. Akkoriban kihasználta a bankbiztonság hiányosságait, amiből okulva a szakemberek nagyon erős védelmi rendszereket dolgoztak ki. Az élet fintora: Ambrus Attila egy dán bankbiztonsági cég arca.