felújítás

2018.08.22. 19:50

Sátorban, faházakban árulják a portékát a csabai piacon

Bezárt a vásárcsarnok, az árusok egy része a gazdabolt melletti parkolók helyén felállított sátorban, egy része pedig a környékbeli faházakban kapott helyet.

Licska Balázs

A vásárcsarnok bejáratánál hatalmas felirat fogadott szerda reggel: zárva. Bár azt nem tüntették fel, hogy az árusokat hol kell keresni, mindez nem okozott fennakadást. Úgy tűnt, mindenki tisztában van azzal, hogy a kereskedőket a sátorban és a faházakban lehet megtalálni – tehát a kommunikáció, a tájékoztatás megfelelő volt. Szerda reggel még szabad parkolóhely is volt a környéken – ez azonban vélhetően szombaton már aligha lesz így.

Nagyjából sikerült berendezkedni – mondták az újságosnál, ahol boldogok voltak, hogy egy viszonylag forgalmas helyet kaptak, közel a bejárathoz és a pékséghez. A cukrászatok sincsenek távol, ami azért fontos, mert ott lehet kávét kapni, és amíg a vevők elszürcsölik a fekete levet, addig a vásárcsarnokban maradnak, sétálgatnak, nézelődnek – és reményeik szerint újságot is vesznek. Azzal zárták: valahogy ki lehet bírni az ideiglenes 3 hónapot.

Fotó: Lehoczky Péter

Folyamatosan vették, vitték a kenyeret, a péksüteményt a pékségnél. Ott elmondták, hogy egyelőre nem szokták meg a helyet, de legalább végeztek a költözéssel, és ki tudtak nyitni. A tejtermékek miatt szükséges hűtőpultot is beüzemelték. A forgalom szerda reggel még nem volt az igazi, reménykedtek, hogy szombaton már a megszokott lesz. Valamivel kisebb helyet kaptak a sátorban, mint amekkorán működtek a vásárcsarnokban, ezért kevesebb áruval jelentkeztek.

 

Mindenféle zöldséget, gyümölcsöt hoztak, amit szoktak, de mindenből egy kicsit kevesebbet a szokásosnál – fogalmaztak egy harmadik helyen. Ők a bejárat mellett kaptak helyet, annak minden előnyével és hátrányával. Jó, hogy forgalmas ponton vannak, rossz ugyanakkor, hogy ki vannak téve ők és a termékeik is az időjárás viszontagságainak, a kánikulának és az esőnek.

Fotó: Lehoczky Péter

A sátorban nem lehet eltévedni, és minden helynél kitettek egy feliratot, hogy melyik árus – egyéni vállalkozó vagy cég – lesz ott megtalálható. A kereskedők java része szerda reggel még nem volt a helyén, minden bizonnyal a költözéssel, a berendezkedéssel voltak elfoglalva. Látszott, hogy akiknek több hűtőpultra, a kézmosáshoz vízre és szennyvízre van szükségük – például a henteseknek, a cukrászatoknak –, azok még az előkészületeken dolgoztak.

A faházaknál is hasonló volt a helyzet – szerda reggel egyik sem nyitott ki, mindegyik zárva volt. Az egyik helyen, ahol éppen szereltek, elmondták, hogy nem igazán elégedettek a körülményekkel. Mutatták, hogy a faházak elég viseletesek, tartanak attól, hogy a megsüllyedt helyeken meg fog állni a víz – és majd gumicsizmában kell közlekedni –, illetve, hogy a nagymértékű áramfelvétellel nem tud majd megbirkózni a kiépített rendszer.

Csütörtökön rajtolnak a munkálatok

A vásárcsarnok egy 830 millió forintos beruházás, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében újul meg. Az épület a fejlesztés előtt utolsó alkalommal szombaton volt nyitva, az árusok szerdán még pakolhattak, költözhettek, a kivitelező ugyanis csütörtökön, augusztus 23-án veszi birtokba a területet, és kezdi meg a munkálatokat.

Fotó: Lehoczky Péter

Akkortól nem lehet majd közlekedni a Trefort és a Szabó Dezső utca közötti szakaszon, a vásárcsarnok mellett, hiszen az lesz a kivitelező felvonulási területe. A felújítás során szigetelik az épületet, cserélik a külső és a belső nyílászárókat. Nagy kopásállóságú és csúszásmentes burkolatot kap a vásárcsarnok, korszerűsítik a vizesblokkokat, öltözőt és mosdót alakítanak ki az árusoknak.

A vásárcsarnoknál nemrég tartott sajtótájékoztatón Szarvas Péter polgármester és Kozma János, a piacot üzemeltető vagyonkezelő zrt. vezérigazgatója türelmet, megértést kért az árusoktól és a vásárlóktól. Kiemelték: a fejlesztés eredményét mindenki élvezheti majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában